- Fogás ideje: 2021.10.29-31.
- Vízterület: Bsz. Sirató-holtág
- Halfaj: Tőpontyok
- Fogott hal adatai: 8,1; 11; 12,9; 18,12 kg
Fogási körülmények: Idei utolsó sátras horgászatom a békésszentandrási Sirató-holtágra esett. Gyerekként rengeteget horgásztam ezen a vízen, de valahogy mindig mostohán viselkedett velem. A tavalyi évben sikerült végre itt az első 10 kg feletti pontyomat megfogni. Nem sejtettem, hogy ezen a túrán sikerül azt az eredményt ennyivel fölülmúlnom.
Megérkezés után hamarosan sikerült az első pontyot szákba terelni, ami 8.1 kg-os volt. Az éjszaka sikerült még egy kisebbet fognom, de az igazi tűzijáték hajnalban volt, amikor sikerült a 11 majd a 12,9-es pontyot fényképezésre felkérni. Ekkor már nagyon boldog voltam, hiszen bőven túlszárnyaltam várakozásaim, de tartogatott a víz még meglepetéseket. Következő hajnalban sikerült megkoronázni ezt a horgászatot egy nagyon egyedi 18,1 kg-os ponttyal és még, ami külön öröm számomra, hogy ezt a pontyot előttem már szeptember elején megfogták akkor 16.6 kilóval. A csali természetesen minden esetben bojli volt. Egy szem a fenéken felkínálva. Etetésként pedig 6-8 szem bojli volt a csali köré szórva minimális tigrismogyoróval.
8,1 kg
11 kg
11 kg
12,9 kg
18,12 kg
18,12 kg