A tavasz közeledtével elhúzódtak térségünkből a hidegebb hónapokban itt tanyázó és táplálkozó, Európa északibb területeiről ide érkező kárókatonák nagy egyedszámú csapatai. Szövetségünk a korábbi évek gyakorlatának megfelelően vízkezelőként a vonatkozó jogszabályban előírt kötelezettségeinek eleget téve a madarak gyérítésével és riasztásával igyekezte mérsékelni a halállományt érő kártételt, az egészségügyi és egyéb degradációs hatásokat.
A 2021-2022-es téli szezonban ez jelentős ráfordított munkaórát és költséget jelentett, ami az eredményességet tekintve arányban áll a kilőtt kárókatonák mennyiségével, illetve a riasztási hatás mértékével. A KHESZ vízterületein a tél folyamán 503 nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo) került terítékre, amely mennyiség a Szövetség által üzemeletetett halastavakon végzett gyérítés számadatait nem tartalmazza.
Örömünkre szolgál, hogy a KHESZ korábbi években vadászvizsgát tett 9 fő hivatásos halőre már a szövetség által biztosított, acélsörét kilövésére minőségében alkalmas sörétes lőfegyverrel, illetve egyéb kiegészítő felszereléssel (álcaruhák, hóleplek) tudta végezni ezt az egyébként sok időt, fáradtságot és nemkülönben nagy leleményességet igénylő feladatot. Utóbbihoz érdemes hozzátenni, hogy a kárókatona rendkívül óvatos, tanulékony, kiváló röpképességű madár, nem könnyű becsapni, elejtéséhez megfelelő tapasztalat szükséges. Gyérítésének hatékonyságát nehezíti, hogy a jogszabály acélsörét használatát írja elő kilövéséhez.
Jól érzékeltetik mindezt halőreink terepi tapasztalatai, mely szerint a madárcsapatok területi eloszlása teljesen rapszodikusan, napról-napra a táplálkozási helyek kiszámíthatatlanságával alakult. Mindezt bonyolította, hogy ahol a kárókatonák egyik nap rálövést tapasztaltak, ott másnap már következetesen lőtávolon kívüli „kitérővel” repültek. Egy-egy gyérítési alkalomkor általában 2-15 példányt sikerült terítékre hozni, esetenként ennek többszörösét is.
Halőreink szerint az eredményes feladatellátást kiemelten segítette az álcaruha. Az ismert emberalak „megtörése” becsapta a madarakat, amelyek néhány esetben egészen közel úsztak/repültek a beöltözött emberhez. Havazás után a fehér overál, vagy a terepszínű, festékkel kicsit „megtört” fehér lepel ugyancsak kevésbé észrevehetőnek bizonyult. Álcázva, széken a vízparton ülve is eséllyel lehetett várni az arra repülő madarakra.
Igazán hatékonyan azonban az éjszakázóhelyeken lehetett meglepni a kolóniát alkonyatkor – előzetes beüléssel –, ahol több tucat madár is összegyűlt. Ezek felderítése azonban sok terepbejárást, illetve több ember összehangolt lestaktikáját igényelte. Ugyancsak ez mondható el az autóval és a csónakkal történő, meghatározott irány szerinti hajtásokra. Ebben az esetben azonban csak órák múlva vagy esetleg másnap lehetett számítani a madarak újbóli megjelenésére az adott táplálkozóhelyen.
Jó esély volt a „szembeszél” is, mert lassabb repülési sebességre kényszerítette a madarakat, illetve a köd, mert ilyenkor jóval alacsonyabb magasságban repültek.
A néhány alkalommal elvégzett gyomortatalom vizsgálatok azt igazolták, hogy az elejtett madarak leginkább a hosszúkás testű halfajok egyedeit fogyasztották – a folyókon leggyakrabban például a süllőt és a kősüllőt – de a kizárólagosságot feltételező tévhitek eloszlatása végett meg kell jegyezni, hogy általánosságban az adott vízre helyileg jellemző fajok voltak mérvadóak a táplálékpreferenciában. Ezt jól példázza, hogy zárt vizek esetében, olykor főként csak küszök adták a kárókatonák táplálékát.
A kárókatonák okozta, halállományt érő szezonális ökológiai terhelés kezelésében szerencsés körülményt jelentett, hogy az ország nagy vízkezelőinek mindegyike fel tud már lépni a téli kárókatona-invázió ellen, illetve, hogy a környező halastavak mindegyikén folyamatos a gyérítés és a riasztás, továbbá, hogy a Körösök vonalán illetékes vadásztársaságok segítették a munkánkat. Minden közreműködőnek ezúton is köszönetünket fejezzük ki.
Összességében elmondható, hogy az együttes összefogás idén minden eddiginél nagyobb eredményre vezetett, ami saját tapasztalatunk szerint a kárókatonák tél folyamán mérséklődő egyedszámában térségünket illetően érezhetően megmutatkozott.
A riasztási és gyérítési munkákat főként önerőből és az ezt kiegészítő MOHOSZ célirányos támogatási keret kihasználásával oldottuk, illetve oldjuk meg.
