Megérkezett a front – még ha nem is olyan markáns is – és úgy tűnik a némi lehűlést hozó élénk szél, az elfelhősödő égbolt, nem szegte kedvét a halak étvágyának. A versenypálya középső, tavasszal és ezúttal is favoritnak számító harmada továbbra is megbízhatóan adja a halakat, a szebb példányok ismét a 10 kilós súlyhatárt feszegetik.
A kezdéskor jó startot vevő Abiotic halvesztésekkel küzdve megtorpant, jó néhány páros pedig szépen felzárkózott a középmezőnybe. Egy csapat, nevezetesen a Cavity Eye Fishing Team viszont alaposan megugrott mindenkitől. Ma reggel ismételten szép halak tettek mérlegre, közel húsz kilóval gyarapítva a már eddig is határozott, így azonban egyre megnyugtatóbb előnyüket.
Jelenleg hatvan kilós összfogás közelében járnak és mivel tavasszal az előkelő negyedik helyen zártak, így e pillanatban ők is versenyben vannak az összesített elsőségért, ami a két forduló helyezési pontszámai alapján számolódik.
Persze ez még borulhat, az őszi rangadó még sok meglepetést tartogathat, főként, hogy a Fás-tó igencsak osztogatja a pofonokat. Továbbra is szaporán szedi a vámot halvesztés, szerelékszakadás formájában. És aki eddig nem értette, hírnevéből nem vette volna komolyan a tó legendáit, annak most – az alacsonyabb vízállásnál – végre megmutatta lappangó gallyerdőinek tiszteletet parancsoló, vízből kikandikáló ághegyeit.
Cikk, fotók: TGy
Fotó: Szamosi Attila
Fotó: Szamosi Attila
Fotó: Szamosi Attila