Tájékoztatás Tagegyesületek részére „SZÁK” program fejlesztésekről

Tájékoztatjuk Tagegyesületeinket a „SZÁK” programban eszközölt friss fejlesztésekről. A programban  a tegnapi nap folyamán a fogási naplók ki- és leadása tekintetében új fejlesztések kerültek élesítésre, melyek leírását és ábrás magyarázatát az alábbiakban adjuk közre. 

A 2015. évi fogási naplók kiadása/leadása a SZÁK programban

A SZÁK programban történt legújabb fejlesztés lehetővé teszi, hogy az érvényesítés és a hosszabbítás lezárásakor automatikusan egy darab fogási napló kiadásra kerül a horgásznak, mely a fogási naplók funkciógomb megnyomásakor ellenőrizhető. A fentiek ismeretében a fogási napló kiadása funkciógomb akkor használandó, ha a horgásznak a meglévőn felül ráadás fogási napló kiadása szükséges (pl. betelik)

A fogási naplók leadása funkciógombot akkor kell használni, ha a 2015. évben kiadott fogási napló fizikálisan is leadásra került. Mivel a 2015-ben kiadott fogási naplók rögzítésére még nincs szükség, ezért jelenleg ez a funkciógomb nem elérhető. 

A 2014. évi fogási naplók leadása

Mivel a fogási naplók adattartalmának felvitelét idén már a halfogások nyilvántartása szakrendszeren keresztül kell megvalósítani, ezért szükség van a 2014. évben kiadott fogási naplók leadásának SZÁK programban történő rögzíthetőségére. A halfogások nyilvántartása program ugyanis csak azoknak a horgászoknak az adatait tölti be, melyek rendelkeznek 2014. évi leadott fogási naplóval a SZÁK programban.

A 2014. évi fogási naplók leadását az érvényesítések menüpontban lehet elérni. Ahhoz hogy a program 2014. évre fogási napló leadását engedélyezze a horgásznak rendelkeznie kell 2014. évre érvényesített horgászjeggyel.

A fentiek tükrében a 2014. évi fogási naplók leadását az alábbiak szerint kell elvégezni a SZÁK programban:

A SZÁK programban az érvényesítések menüpontban beállítjuk 2014. január 1-től 2014. december 31-ig a keresési intervallumot, ugyanis, mint feljebb említésre került 2014. évre kiadott fogási naplók csak 2014. évben érvényesített horgászjegyek esetében adhatók le a programban. Ezt követően a keresés megkönnyítése végett beírjuk a horgász mezőbe a horgász teljes nevét vagy vezeték nevét, esetleg nevének kezdőbetűjét, majd ráklikkelünk a szűrés gombra. A horgász kiválasztása után (a kiválasztott horgász adatsávja narancsszínűre változik) megnyomjuk a fogási naplók funkciógombot.

Ezt követően a 2014. évre kiadott fogási napló a 2014-es leadás funkciógomb kiválasztásával véglegesíthető, melynek eredményeképpen a horgász rendelkezni fog egy darab leadott fogási naplóval.

A fenti leírást Tagegyesületeink részére körlevél formájában is kiküldjük!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük