Régen alig voltak, most ezrével érkeznek, mint téli vendégek. Röpülnek, jönnek-mennek és egyes helyeken irtózatos pusztítást visznek végbe a Békés megyei vizek halállományában is. Ők ma folyóink, holtágaink és tavaink első számú vámszedői.
Az utóbbi években megszokottá vált, hogy a téli hónapokban a Körös-vidék vizein is sokfelé találkozhatunk kárókatonákkal vagy más néven kormoránokkal. Ezek az ügyes, eszes és falánk halászmadarak óriási egyedszámban húzódnak dél felé a fagyos, messzi észak hidege elől (Skandinávia), hogy Európa enyhébb térségeiben nyílt vízfelületeket találjanak maguknak.
Ez „pokolbélű fajzat” ahogy Fekete István neveztette Tüskevár című regényében, a múlt században majdnem kipusztult hazánk területéről és Európa szerte veszélyeztetett fajjá vált. A madár- és élőhely védelmi programoknak köszönhetően az 1980-as évektől emelkedni kezdett egyedszámuk és ma már állandó költőtelepeik vannak hazánkban is (becslések szerint 3000-3500 pár), főként a Balatonon, a Tisza-tónál, a dunai és tiszai hullámterekben.
Ez még csak elviselhető lenne, de az északi „import” télire megtízszerezi számukat. Az érkezők minden vizet , amelyiken nincs jégpáncél átkutatnak és a telelő halak között – túlzás nélkül állítható – vérfürdőt rendeznek.
Őszi telepítésű kispontyokon dőzsölő kárókatonák a Túrtői-holtágon – Fotó: Tor Imre
Kárókatona által megtépázott, elpusztult keszeg – Fotó: Simon Ferenc
Egyetlen kárókatona átlagosan 0,5 kilogramm halat eszik naponta (ennél többet pedig megsebezhet), ez pedig egy száznapos vendégeskedés esetén fél mázsa uszonyos eltűnését jelenti vizeinkből, plusz ami még a horgas csőrök „amortizációjából” következik. Ennek alapján már mindenki tud egy kis számolgatással következtetni, hogy a hazánkon is átvonuló/kóborló – becslések szerint – mintegy 25-30 ezer madár összességében mire képes.
A hírek szerint az idei kormoránhadak előcsapatai már az északi határszéleknél mozgolódnak Szlovákia és Ukrajna területén, hamarosan tehát újra elárasztják térségünket is. Ez annak tükrében aggasztó igazán, hogy hazánk természetes vizei – köszönhetően a közelmúlt kedvező fordulatainak – túlnyomó részben már horgászati hasznosításban állnak, halasításuk soha nem látott nagyságrendiségben zajlik.
Tavaly télen az Élővíz-csatorna békéscsabai szakaszán is megjelentek
a kárókatonák – Fotó: Tószögi György
A téli vizeket ellepő nagy testű fekete madarak halállományban tett – egyes helyeken – tatársereg mérvű károkozása a horgászati hasznosítók számára hatalmas probléma, amely egyelőre csak tünetileg kezelt, vagy még úgy sem.
Gyérítésükre lehetőséget adnak ugyan a jogszabályi keretek (főként kilövés), de aki egy kicsit is jártas a témában, az tudja, hogy a képlet nem ennyire egyszerű.
A horgászok évről-évre egyre nagyobb hévvel követelik a vízkezelőktől a megoldásokat, de legtöbbjük alighanem sosem próbált „kormoránhajkurászást” a téli vizek partján. Sokan „bölcs” véleményekkel szítják a tüzet a közösségi portálokon, amelyek mindenhol pusztítanak, csak a kárókatonák között nem.
Azok, akik bármi módon ténylegesen is cseleksznek a vizek halállományának megvédése érdekében, azok tudják igazán, mi fán terem is ez a heroikus küzdelem.
Kárókatona gyérítés a Fás-tavon – Fotó: Simon Ferenc
Egy Fás-tavon kilőtt példányból előkerült küszök garmada – Fotó: Simon Ferenc
Sokan úgy képzelik el, hogy a puskás ember kisétál a vízpartra – az egyébként bonyolult és macerás jogszabályi procedúrák után – és mint a lakodalmi kés a baromfik között, alaposan megtizedeli a halpusztító tollas népséget. Hát ez nem egészen így megy.
A kárókatona az „okos” madarak közé tartozik. Rendkívüli intelligenciájáról legendák szólnak, egyes megfigyelések szerint arcról is képesek felismerni az embert, így egyetlen vadászakció után is már tudja, ki a puskás ember, még ha nincs is fegyver a kezében.
Hívatlan vendégek a Fás-tavon 2016 januárjában – Fotó: Simon Ferenc
Kisebb zárt vizek védelmét (holtágak és tavak) komoly erőfeszítésekkel árán még csak-csak meg lehet időszakosan oldani, de a folyók esetében – ami Békés megye esetében különösen releváns –, elkeserítően nehéz a küzdelem.
Jó példa volt erre az a momentum, amely a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége idén tavasszal bemutatott horgászfilmjének téli forgatásán esett meg. Kárókatonák filmezése volt a cél a Kettős-Körösön, de a gáton guruló „operatőrautónak” megállásra sem volt esélye, mert a jármű lassítását a folyón lévő halevők azonnal kiszúrták (a fák takarásaiból is) és azonnal tovaszálltak. Igaz, csak ötszáz métert. Nekik mindegy. Hal a következő kanyarban is van.
Szárítkozó kárókatona jellegzetes testtartása – Fotó: Tószögi György
…és röpképei – Fotó: Simon Ferenc
Ennek függvényében jellemzően jó ha néhány tucat kilőtt madár lehet egy-egy téli – igen költséges és időigényes – “kormoránszafari” eredménye, ami lássuk be, a száz és ezerszámra érkező madarak számához képest összességében csepp a tengerben.
Az idei kárókatona invázió az előrejelzések szerint tehát nagy valószínűséggel idén is rátelepszik Békés megye folyóira. Vizeink lehetőség szerinti megvédéséhez pedig úgy tűnik, a horgászok közös összefogása szükségeltetik, ami a madarak minél több helyen történő, minél folyamatosabb riasztásával valósítható meg legegyszerűbben.
Cikk, fotók: Tószögi György
