Bár a hazai halfaunának számos tagja – süllők, bucók, durbincsok, stb. – tartozik a sügérfélék családjába, amolyan „igazi” sügéralakú halként leginkább csak a „csapó” sügér és a pisztrángsügér él a horgászköztudatban annak ellenére, hogy utóbbi faj ráadásul a naphalfélék családját gazdagítja. Figyelemreméltó hasonlóságaik és különbözőségeik okán tehát nem árt a két fajt kicsit jobban szemügyre venni, főleg ilyenkor, télvíz idején, amikor a horgászfigyelem fokozottabban súlyozódik a ragadozóhalak felé. Segítségül ezúttal is állandó szakértőnket, Sallai Zoltán halkutatót, a Magyar Haltani Társaság elnökségi tagját hívtuk.
Sügér vagy pisztrángsügér?
Amint megtudtuk, a pisztrángsügér hazai története igen érdekes. A külhonból, főként Észak-Amerikából, Ázsiából érkezett halfajok hazai meghonosodása majdnem minden esetben inváziós jelleget öltött, példának vehetjük a razbórát, a naphalat, a fekete törpeharcsát, az ezüstkárászt és lassan ide sorolhatjuk a fehér busát is. Az Észak-Amerika keleti felén Kanadától Mexikóig őshonos, itthon „fekete sügérként” is elkeresztelt pisztrángsügérrel azonban nem ez történt.
A hosszas telepítési próbálkozások ellenére a pisztrángsügér
nem „kedvelte” meg a magyar vizeket
A kitűnő húsú, a horgászatban később nagyra becsült sporthalat kedvező tulajdonságai miatt Magyarországra 1909-ben hozták be, de sok évtized tapasztalata alapján elmondható, hogy nem igazán kedvelte meg vizeinket. Magyarországon több helyen próbálkoztak a telepítésével, többek között az 1970-es évek végén és a ’80-as évek elején a Tisza-tóba is kerültek állományai, de ahogy a legtöbb helyen, így ott sem tudott fennmaradni, önfenntartó populációja kevés helyen alakult ki.
Ez vélhetően annak tudható be, hogy a fent sorolt fajokéhoz képest sokkal speciálisabbak az ökológiai, élőhelyi igényei. Azokat a tisztább vizű, mélyebb, hűvösebb tavakat kedveli igazán, amelyeknek parti zónájában vízinövények találhatók, de ezen kritériumok csatornai megfelelői is alkalmasak számára.
Ahol sikerült meghonosítani, ott pergetők, legyezők nagy becsben tartják
(Fotó: Csákó Gábor – Körös–Horgász képarchívum)
Nálunk elsősorban a sekély és mély vízzel egyaránt rendelkező sóderes vagy homokos medrű tavakban és a nem túl gyors folyású, de kemény aljzatú vizekben talált megfelelő életfeltételekre, néhány Duna-Tisza-közi csatornán kívül leginkább a Dráva és Mura menti kavicsbánya-tavakban.
Az egyébként naphalfélék családjába tartozó, de alakilag leginkább a mi hazai sügérünkhöz hasonlító pisztrángsügér Körös-vízrendszerben való előfordulására nincsen tudományosan igazolt adatunk.
A Körös-vidéken nincs bizonyított adat előfordulására
Egyetlen 1983-ból származó szakirodalmi nyoma Rózsa Lajos Körös-völgyi természetvédelmi terület halfaunája című kéziratos munkájában szerepel, miszerint kóborló példányai előfordulnak bizonyos körösi holtágakban, de a szerző azt is leírja, hogy ezekkel a példányokkal maga sem találkozott. Az adat feltehetően szóbeli közlés alapján került be a fajlistájába az adatközlők „félrehatározása” következtében.
Az itteni élővizekben a pisztrángsügér ezért legfeljebb esetlegesen és alkalomszerűen akkor tűnhet fel, ha a romániai vízgyűjtő területekről lesodródnak példányai, de még erre sem volt tudományosan igazolt példa.
A térség egyes vízterületein azonban – például zárt homokbánya tavakban – meg lehetne próbálkozni a telepítésével, hiszen a pergető-, illetve műlegyező horgászok körében igencsak kedvelt hal. Törvényileg természetes vizekbe ugyan nem kerülhet, de külön engedéllyel, a teljesen zárt vizekbe lehetséges a kihelyezése.
Pisztrángsügér nevelde egy hazai halgazdaságban
A Körös-vidék egyes zárt vizei talán alkalmasak lennének önfenntartást biztosító élőhelynek
A Körös-vidéken fogott sügérszerű halak mindegyike tehát jó eséllyel a korábban csapó sügérnek, ma már csak sügérnek nevezett őshonos halunk, amelynek első hátúszójának hátsó részén lévő fekete kis folt egyértelmű és jó faji bélyeg a hasonló halaktól történő elkülönítéshez.
További könnyen felismerhető sajátosságai az enyhén narancsos és sárgás úszók, a markáns harántsávozás, a viszonylag nagy száj, illetve a szem – különösen fiatal korban – sárgás színezete.
A mi őshonos sügérünk, amit még ma is gyakran hívnak „csapónak”
A Körös-vidék egyes vízterületei gyönyörű állománnyal büszkélkednek
A pisztrángsügérrel szemben a sügér ökospektruma viszonylag széles. Az erős sodrást ugyan kerüli, de folyó- és állóvízben egyaránt jól érzi magát, sőt még a viszonylag szűkösebb oxigénviszonyú lápokban is egy-két helyen fenn tudott maradni önfenntartó állománya, például a Kiskunság Turján-vidékén található Kolon-tó levezetőcsatornájában, ahol a vörösszárnyú keszeg, a széles kárász, a compó, a csuka, a lapi póc és a réti csík a jellemző társhalai.
A márna-zóna felső szakaszától a durbincs-zónáig tehát a folyókon mindenütt jelen van, akárcsak a holtágakban, tavakban, csatornákban. Különösen a Körösökön végzett halfauna felmérések tapasztalata szerint a partszegély vízinövényzete mellett előszeretettel használja búvóhelyként a partvédelmi kövezéseket, kőszórásokat is.
A körösi kőszórások kedvelt sügértanyák
A Körös-vidék számos vizében igen erős állománya található, olyannyira, hogy e helyeken a faj 20-30 centiméteres, már termetesnek mondható példányai egyáltalán nem ritkák. Híres sügértanya a Félhalmi-, a békésszenntandrási Sirató-, a Kákafoki-holtág, a Kettős-Körös alsóvize, a Sebes-Körös duzzasztó feletti „egyenes” szakasza.
A finompergetés hazai trényerésével megbecsültsége egyre növekszik, hiszen a különösen télen előszeretettel bandázó sávos kis vízi tigrisek adott esetben akár tömegesen is foghatók.
Cikk, fotók: Tószögi György
A pisztrángsügér illetve a sügér meghatározásához az alábbi táblázatok nyújtanak segítséget:
|
Pisztrángsügér (Micropterus salmoides La Cepède, 1802) |
|
| Alak | Megnyúlt, közepesen magas, oldalról lapított test, nagy és vaskos fej, mérsékelten hosszú orr. |
| Úszók | Hátúszójának első része sokkal alacsonyabb, mint a hátulsó, előbbiben 10 csonttüske, utóbbiban 12-13 elágazó sugár van. Farkalatti úszójában 3 tüske és 10-11 lágy sugár sorakozik. Farokúszója jól fejlett, a széle kissé beöblösödő. Hasúszói a mellúszók alatt foglalnak helyet, azokkal szinte egy vonalban kezdődnek. |
| Száj | Fölső állású, nagy, hasítéka ferdén fölfelé irányul, a fölső állkapocs a szem hátsó széléig elér. |
| Szem | Aránylag kicsi. |
| Pikkely | Kicsik, de erősen ülnek, számuk a hát ívét követő oldalvonalon 61-70. |
| Szín | Barnászöld, a fiatalokon hosszanti fekete mintázattal, amely az idősebbeken elhalványul, majd eltűnik. |
| Méret | A nagyobb példányok 30-40, olykor 50 cm körüliek. |
 |
|
Táblázat adatok: Magyarország halfaunája (Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán)
|
Sügér (Perca fluviatilis Linnaeus, 1758) |
|
| Alak | Aránylag magas oldalról lapított test, nagy fej. |
| Úszók | Két hátúszója közül az elsőben 12-17 tüske, a másodikban 12-16 elágazó sugár számlálható. Az első hátúszó végén egy nagyon jellemző fekete folt látható. Farkalatti úszója rövid, osztott sugarainak száma 7-10, farokúszója enyhén bemetszett. Hasúszói a mellúszók alatt, de kissé hátrébb foglalnak helyet. |
| Száj | Csúcsba nyíló, de hasítéka kissé fölfelé irányul, benne apró fogak vannak. Fölső állkapcsa hátul a szem középvonaláig ér. |
| Szem | Aránylag nagy. |
| Pikkely | Kicsik, de erősen ülnek, számuk az oldalvonalon, amely a hát ívét követi, 57-77. |
| Szín | Zöldes árnyaltú, oldalait zöldes-feketés harántsávok díszítik, hasúszói, farkalatti úszója és sokszor farokúszójának alsó-felső része feltűnően élénk narancssárga vagy narancsvörös. |
| Méret | A nagyobb példányok 20-30 cm hosszúak, kivételesen nagyobbak. |
 |
|
Táblázat adatok: Magyarország halfaunája (Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán)