A KHESZ egyes holtágain jelenleg is jó hatékonysággal folyik a törpeharcsa szelektáló halászat, így a Peresi-, Békésszentandrási Siratói-, Szarvas-békésszentandrási- és Hantoskerti holtágakon. A téma aktualitása miatt megkérdeztük szakértőnket, dr. Gorda Sándort, hogy mondjon el néhány alapinformációt a törpeharcsáról.
Hazánkban a törpeharcsa név alatt általában két faj képviselőt együttesen értik a horgászok, illetve az egyiket nevesítik külön is sárga törpeharcsa néven. Igazából a törpeharcsa név az Ameiurus nebulosusra fajra, korábbi tudományos nevén az Ictalurus nebulosusra vonatkozik, melyet eredeti nevén Amerikában brown bullhead, azaz barna bikafejű halnak hívnak és igazából a nagyobbra növő sárga törpeharcsát jelöli, míg a manapság hazai vizeinkben oly jellemző fekete törpeharcsa tudományos neve az Ameiurus melas (korábban Ictalurus melas), míg helyi neve őshazájában a black bullhead azaz fekete bikafejű hal.
Őshazája Észak-Amerika keleti része Kanadától egészen a Mexikói-öbölig, de az Egyesült Államok középső területein is sokfelé megtalálhatóak. Ismereteim szerint hazánkba 3 faj került be. Az egyik a még mindig Ictalurus punctatus-nak hívott channel catfish, melyet itthon csatorna vagy foltos harcsának, néhol amerikai harcsának neveztek el. Ebből a fajból elsősorban kutatóintézeteink, egyetemeink, nagyobb halszaporító gazdaságaink kaptak tenyésztési, termelési céllal, de számos horgászvízbe, elődlegesen bér horgásztavakba került belőlük fogási választékbővítési céllal. Ez az a faj, melyet elsősorban az Egyesült Államokban, de a világ más területein is tenyésztenek, komoly nemesítői, fajtajavítási, genetikai és hibridizációs munkák folynak ezzel a hallal, mivel a három faj közül ez nő a legnagyobbra, 2-3 kg-os piaci méretűre és a tenyészállományok természetesen még ettől is nagyobbra. Hazánkban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, nem tudott meghonosodni a gasztronómiában sem, pedig ízletes, szálkamentes húsú hal. A másik két faj, a törpeharcsa és a fekete törpeharcsa őshazájában sem nő akkorára mint a csatorna harcsa.
Hazánkban a legnagyobb gondot ezekkel a fajokkal az jelenti, hogy ameddig Észak-Amerikában térben és időben ívásuk jól elkülönül egymástól, addig nálunk ez összemosódik, képesek és hajlamosak az összeívásra, a faji keveredésre. A HAKI-ba behozott csatorna vagy foltos harcsa állomány vesztét gyakorlatilag a vidra okozta, mivel ezt az elsősorban Mississippi és Arkansas államban termelt és tenyésztett halfajt a tél folyamán könnyedén el tudta kapni, illetve véleményem szerint a hús minőségével szemben sem voltak gondjai, gyakorlatilag az utolsó darabig elhordta őket a tároló tavakból. Két egymást követő évben összeívott a (sárga) törpeharcsával, az őszi anyahalászat során, mint karácsonyfán a díszek úgy lógtak a nagy szemű anyásháló szemeibe a mellúszó első csontos sugarainál beleakadt kis egynyaras 15-20 cm-es hibrid harcsák. Ezután 2 év alatt teljesen eltűntek ezek is a génbanki tavakból. Mivel a faj ekkor már nem élvezett prioritást a termelésben, fenntartó szaporítása sem történt meg. Manapság olaszországi tenyészetekből lehet hozzájutni ehhez a harcsafajhoz.
Ezután a kis kitérő után térjünk vissza a hazai szaporodásra. Sajnos a törpeharcsa (sárga) és a fekete törpeharcsa is összeívik hazánkban, nem csak a csatorna és a sárga) törpeharcsa. Közös utódaik fenotípusukban a fekete törpeharcsához állnak közelebb, lassan és kisebbre nőnek, mint a sárga törpeharcsa. Ezért van az, hogy a sárga eltűnőben van a hazai horgászvizekből.
Szelektáló halászati, csapdázása egy szükséges rossz velejárója hazai vizeink halgazdálkodási célú kezelésének. A fekete törpeharcsa agresszív szaporodásával, életmódjával, táplálkozásával gyakorlatilag majdnem minden típusú vízben megtalálható, a megüresedő kedvező élettereket gyorsan kitölti, szemben a „bamba” hazai őshonos halfajainkkal, ezért csapdázása, varsázása lassú előrehaladást jelentő sziszifuszi munkát jelent, amely kitartást és akár anyagi áldozatot is igényel minden vízkezelő egyesülettől.
Szeretném leszögezni, hogy tudományos kísérleteink alapján pisztrángsügér (Micropterus salmoides) telepítése nem jelent megoldást a fajjal szemben, mivel a pisztrángsügér nehezen honosodik meg egy vízterületen, sőt meg sem marad még a telepített állomány sem, ha nem testszik neki a környezet, és hát ez a faj sem veti meg a könnyen és gyorsan elérhető táplálékbázist, azaz a hazai őshonos „fehér hal” állományt és minden más halfajunk szaporulatából származó fiatal egyedeket sem.
