2015. június 6-7-én került megrendezésre a Sarkadi Horgász Egyesület által szervezett hagyományos nagyhal fogó horgászverseny a Fekete-Körösön. A folyó jobb partján, a román határtól a Gyula-Sarkad közúti hídig kijelölt versenyszakaszon 42 horgász ragadott pecabotot a győzelem reményében. Összességében 30,3 kg hal került szákba, amely ugyan elmarad a tavalyi év versenyeredményétől, azonban szép, kapitális fogások most is sikeredtek.
Bár a verseny nagyhal fogó viadalként került megrendezésre, egyéb halak is beleszámítottak az összeredménybe. Ennek ellenére viszonylag kevés keszegféle akadt horogra, aminek bizonyára oka, hogy a sarkadi horgászok a Körösön inkább a nagyobb testű halak fogására pályáznak a hétköznapokban is. A verseny szervezői ezzel kapcsolatban elmondták, hogy egyesek szinte életvitelszerűen teszik mindezt és a bojlis horgászathoz hasonlóan, elektromos jelzőkkel, sokszor a sátorban pihenve várják az önakasztós kapást. Ez pedig egyrészt a botelhagyás révén szabálytalan, másrészt etikájában is kifogásolható, főként hogy az így kifogott halak rendszerint nem kerülnek vissza a vízbe, hanem a konyhán végzik.
A Sarkadi Horgász Egyesület egyébként rendszeresen szervez versenyeket a Bárkás-csatornán is, melynek egy több mint 3,5 kilométeres szakaszát saját horgászvízként kezeli.
A nagyhal fogó verseny eredményei:
I. helyezett és a legnagyobb hal fogója:
Potra Zoltán / 11, 08 kg-os amur
II. helyezett:
Juhász Sándor / 9, 55 kg-os ponty illetve 0, 64 kg összsúlyú keszeg
III. helyezett:
Nagy János / 3, 88 kg süllő illetve keszeg
A verseny szervezői ezúton is gratulálnak a résztvevőknek és a helyezetteknek!
a Szerk.
Bárkás-csatorna – horgászverseny
Bárkás-csatorna – fogások
Bárkás-csatorna – fogások