Megvalósulhat a magyar horgászsport és horgászturisztika átfogó támogatása és fejlesztése

A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) örömmel tájékoztatja a horgászokat, hogy több, mint másfél év előkészítő munka után, a MOHOSZ és a feladatban érintett Minisztériumok, központi hivatalok és egyéb szervezetek konstruktív együttműködése eredményeként a Magyar Közlöny 147. számában megjelent a Kormány 1526/2016. (IX.29.) Korm. határozata a horgászati célú Nemzeti Halgazdálkodási és Horgászati Stratégiáról és az Országos Horgászati Hálózati Programról.

A Korm. határozatot tartalmazó Magyar Közlöny kivonatot közleményünkhöz csatoltuk (ITT).

A MOHOSZ ezúton is kifejezi köszönetét Magyarország Kormányának és minden érintettnek a magyar horgászsport és horgászturisztika átfogó támogatásáért, a szektor fejlesztésének lehetőségéért.

Úgy ítéljük meg, hogy ezen kiemelkedő fejlesztési lehetőség biztosítása a teljes magyar horgásztársadalom sikere is, s őszintén reméljük, hogy a megvalósítás eredményeit a jövőben minden magyar horgász érzékelni fogja.

A MOHOSZ Elnöksége jelen közlemény kiadásával egyidőben minden horgász szervezetet megkeresett azon kérésével, hogy a tervezés, majd a megvalósítás további lépéseiben is segítsék a feladattal megbízottakat, s ötleteikkel járuljanak hozzá a Nemzeti Halgazdálkodási és Horgászati Stratégia (NHHS) és az Országos Horgászati Hálózati Program (OHHP) sikeréhez!

A tervezés és a megvalósítás további lépéseiről folyamatosan tájékoztatni fogjuk a magyar horgásztársadalmat.

MOHOSZ Elnöksége
Forrás: mohosz.hu