Első alkalommal került megrendezésre július 23-24 között a Fekete-Körös szanazughoz közeli alsó szakaszán
az I. Körös-völgyi Horgásztalálkozó. A rendezvény életre hívása a három gyulai horgász egyesület, a Dolgozók, a Munkácsy és a Sporthorgász elnökeinek közös ötlete volt abból a megfontolásból, hogy egy program keretében a Körösök határ-közeli szakaszait megismertessék a környező horgász egyesületek tagjaival, feltárják a helyi problémákat, továbbá erősítsék a közös együttműködést. A szombaton délben tartott megnyitón Kónya Ferenc, a Gyulai Dolgozók Horgász Egyesület elnöke, majd Balogh Lajos Gyula Város Képviselőtestületének tagja üdvözölte a résztvevőket és méltatta a szervezők igyekezetét a Körös népszerűsítésére. Nemes Attila – a KHESZ ügyvezetője – örömének adott hangot, hogy összeálltak a környező települések horgászegyesületei és a rendezvény helyszínének a Fekete-Körös partját választották, továbbá külön üdvözölte a határ túloldaláról érkezett Aqua Chrisius Horgász Egyesülettől érkezett vezetőket is.
Első alkalommal került megrendezésre július 23-24 között a Fekete-Körös szanazughoz közeli alsó szakaszán az I. Körös-völgyi Horgásztalálkozó. A rendezvény életre hívása a három gyulai horgász egyesület, a Dolgozók, a Munkácsy és a Sporthorgász elnökeinek közös ötlete volt abból a megfontolásból, hogy egy program keretében a Körösök határ-közeli szakaszait megismertessék a környező horgász egyesületek tagjaival, feltárják a helyi problémákat, továbbá erősítsék a közös együttműködést. A szombaton délben tartott megnyitón Kónya Ferenc, a Gyulai Dolgozók Horgász Egyesület elnöke, majd Balogh Lajos Gyula Város Képviselőtestületének tagja üdvözölte a résztvevőket és méltatta a szervezők igyekezetét a Körös népszerűsítésére. Nemes Attila – a KHESZ ügyvezetője – örömének adott hangot, hogy összeálltak a környező települések horgászegyesületei és a rendezvény helyszínének a Fekete-Körös partját választották, továbbá külön üdvözölte a határ túloldaláról érkezett Aqua Chrisius Horgász Egyesülettől érkezett vezetőket is.
A 24 órás horgászversenyt egy kellemes délutánt követően a kiadós eső berekesztette. Schlett Árpád, a Munkácsy és a Gyulai Sporthorgász Egyesület elnöke ismertette a versenyszabályokat és tájékoztatta a résztvevőket, hogy estére a Sarkadi Bárkás Horgászegyesület készít vacsorát, de sajnos Gyepes Imre kiváló paprikás krumpliját már az ernyők és sátrak védelmében fogyasztotta el a társaság. Azon elképzelés szertefoszlott, hogy a jó hangulatú délutánt, este egy közös tábortűz mellett halk harmonikaszó kíséretében elfogyasztott vacsorával zárják, sőt a versenyt is abba kellet hagyni.
A rendezvény a rossz időjárás ellenére baráti hangulatban telt, e rövid idő alatt is szép eredmények születtek. A versenyt egy hölgy horgász, Bordéné Csonka Ildikó nyerte (2,68 kg), és ezzel a Sikeres Gyulai Sporthorgász Vándorserleg őrzője is lett. A második helyezett Kocziha András 2,5 kg, a harmadik pedig Bordé János 1,82 kg lett. A győztesek, a gyönyörű trófeákat és a vándorserleget vasárnap, a már Gyulán főzött marhalábszár pörkölt elfogyasztása előtt vehették át.
Egy közös sóhaj azért feltört: Mennyivel jobban esne ez, a napsütötte Körös parton!
www.horgasztalalkozo.hu oldalon bővebb beszámolót olvashatnak.
Gratulálunk az ötlethez és a szervezéshez!