Egy gyönyörű hal, egy horgászok által ritkábban járt, sok titkot rejtő vízterületről. Ennek a fogási beszámolónak nemcsak az ad plusz értéket, hogy a Sebes-Körös kevésbé ismert hazai felsőbb folyásáról érkezett, hanem az is, hogy fajra és méretre is olyan vendéget köszönthetünk benne, amely élővizeink javuló halállományának lehet tanúbizonysága. És ha ez mind nem volna elég, a fogási körülmények mindehhez méltóan szintén különlegesek…
Fogási beszámoló
- Fogás ideje: 2016.07.19. / 19 óra 20 perc
- Vízterület: Sebes-Körös, Körösújfalu
- Halfaj: Dévérkeszeg
- Fogott hal adatai: 2,40 kg / 51 cm
- Fogási körülmények:
A dévérkeszeget pergető bottal fogtam, amin szerelékként csak egy 8-as méretű horog volt, csaliként egy giliszta darabot használtam. Ejtegetős módszert alkalmazva, áradó vízben, elárasztott füves területen, vonulás közben sikerült elcsípnem a halat. Érdekesség, hogy normál vízállásnál SOHA nem fogtunk még nagy dévért, mindig csak áradáskor (szerintünk ilyenkor vonulnak). Ezen a napon, még számos egyéb halat sikerült horogra csalnom ezzel a technikával, többek között domolykót, balint, sügért is.