Az eddigi szavazatok alapján a szilvaorrú keszeg és a széles kárász esélyes az év hala címre, amelynek odaítéléséről a Magyar Haltani Társaság honlapján szavazó halbarátok döntenek. A választás december 31-én éjfélkor zárul, így ma még nem tudni, hogy a jelöltek közül melyik lesz a befutó, tájékoztatott a verseny állásáról Harka Ákos, a társaság elnöke.
Az eddigi szavazatok alapján a szilvaorrú keszeg és a széles kárász esélyes az év hala címre, amelynek odaítéléséről a Magyar Haltani Társaság honlapján szavazó halbarátok döntenek. A választás december 31-én éjfélkor zárul, így ma még nem tudni, hogy a jelöltek közül melyik lesz a befutó, tájékoztatott a verseny állásáról Harka Ákos, a társaság elnöke.
Úgy tűnik, már csak a szilvaorrú keszegnek és a széles kárásznak van esélye az év hala cím elnyerésére. Pedig a harmadik jelölt lápi póc sem „akárki”: a Duna-medence endemikus, azaz bennszülött hala, elterjedése lényegében ma is arra a szűk területe korlátozódik, ahol régmúlt időkben a faj kialakult. Mivel törvényeink fokozott védelmet biztosítanak számára (egy-egy példány eszmei értéke 100 ezer Ft), valószínűleg úgy gondolták a voksoló halbarátok, hogy ennél többet a cím elnyerése sem jelentene részére.
Sokan szavaztak helyette a széles kárászra (sárgán csillogó színezete miatt aranykárásznak is nevezik), amely hosszú ideig vezette is a népszerűségi listát. A népmesék aranyhala feltehetőleg az idősebb korosztályok szimpátiáját élvezi, ugyanis a növényekkel benőtt állóvizek hajdani tömeghalával a fiatalok nemzedéke igen ritkán találkozhatott. Számukra a „kárász” a hazánkba 1954-ben behozott ezüstkárász, ami napjainkra országszerte visszaszorította a széles vagy aranykárászt. Szerencsére a Szent István Egyetemen kidolgozták a faj mesterséges szaporítását, így sor kerülhetett ivadékainak hazai telepítésére (pl. a Balaton térségében), sőt már egy romániai horgászegyesület is jelentkezett vételi szándékkal.
Két héttel a választás lezárása előtt a szilvaorrú keszeg állt az első helyen. E hamvas szilva színére emlékeztető orráról elnevezett halunkat vélhetően a fiatalabb horgászok pártfogolják, akik nagyobb folyóink sodrottabb szakaszain rendszeresen találkozhatnak vele. Miként a többi jelölt, a szilvaorrú keszeg is fogyatkozóban lévő őshonos halunk, tehát méltó a cím elnyerésére, de hogy melyik faj lesz a győztes, az a további szavazók döntésén múlik – mondta el Harka Ákos.
Sallai Zoltán fotója
Forrás: MTI Országos Sajtószolgálat, 2011. december 18., vasárnap 10:30