Csodás természeti esemény – Dunavirág rajzás a Körösön

Különös jelenség tanúja lehet az, aki az augusztusi nyárvégen belelámpáz a folyóvízi éjszakába. Tiszavirághoz hasonló – de annál jóval kisebb –, puha röptű, lisztfehér rovartünemények ezrei, milliói vonulnak sodornak felfelé sötétben a víz felett, tüstént tömegével indulva a rájuk vetülő fénysugár irányába. Akárcsak a tiszavirágok, kérészek ezek is, de „nagytestvérüknél” sokkal rejtettebb életet élnek a felszínen. Ők a dunavirágok és a Körösök egyes területein ezekben a napokban figyelhető meg nászrajzásuk.

A dunavirág (Ephoron virgo) – mint a neve is elárulja – a Duna-vízrendszer rovarfaja, védett hazai kérészfajaink egyike. A Dunán a víz szennyezettsége miatt négy évtizedig nem volt megfigyelhető tömeges rajzása, 2012-től tapasztalható ismét felbukkanása legnagyobb folyónkon.


A dunavirág hímje

A többi kérészfajhoz hasonlatos biológiájú dunavirág a jól ismert tiszavirág júniusi rajzásától eltérően augusztus közepétől repül, a folyómeder talajából előbújó szubimágók a sötétalkony beálltával alakulnak át ivarérett kérészekké, amelyek már teljes sötétségben kezdik meg úgynevezett kompenzációs repülésüket folyásnak felfelé.

Mivel a vízfelszínről visszaverődő fény polarizációjából tájékozódnak, igen érzékenyen reagálnak a fényre, akár egyetlen mécses lángja is képes magához vonzani a rovarokat a sötétségben.

A Körösökön már 2008-ban is történtek észlelések a faj tömeges jelenlétére vonatkozóan, azóta kisebb-nagyobb intenzitással ismétlődik nászuk, mely rendszerint a Sebes-Körös hazai felsőbb területeire terjed ki. A megfigyelések szerint ezek a szakaszok évek óta stabil állománnyal bírnak, egyedszámuk a körösi tiszavirágok térségi mennyiségét is meghaladhatja.

Fantasztikus élmény csendes tanújának lenni a rendkívül heves, legtöbbször csupán bő fél óra alatt lezajló nászuknak a keskeny medrű felső sebes-körösi folyószakaszokon. Egy természetbarát horgász számára azonban még ennél is lenyűgözőbb az a jelenség, ahogy a rovarok jelenlétére a halak reagálnak.

Szinte a semmiből elevenedik meg ilyenkor az augusztusban sokszor csendesen siető Sebes-Körös. Apróhalak ezrei tobzódnak „pityegve” a vízbehulló rovarokon, köztük pedig jókora rablásokkal ragadozók dőzsölnek, melyek hol a kishalakat, hol a dunavirágok tömegét falják…

Cikk, fotó: Tószögi György


A Sebes-Körös Körösújfalunál


Dunavirágot lakmározó domolykók
(kattints a képre és nézd meg nagyobban)