Compó? Márna? Selymes durbincs? – még lehet szavazni az év halára!

Aki még nem választott az „év hala” verseny jelöltjei közül, december 31-ig megteheti a Magyar Haltani Társaság honlapján (www.haltanitarsasag.hu). Az év hala megválasztására október elején indult internetes szavazáson négy és fél ezren már véleményt nyilvánítottak, s ennek alapján eldőlni látszik a végső sorrend.

A leadott voksok több mint felét (55%) a sekély, növényekben gazdag állóvizekre jellemző compó kapta, amely nem csupán gyönyörű halunk, de a húsa is kitűnő. Utóbbi megállapítás az élénkebb folyóvizeinket kedvelő márnára is igaz, de úgy látszik, őt inkább csak a nagyobb folyóink mentén ismerik, így méltatlanul háttérbe szorult (18%). A kiemelkedő természeti értéket képviselő selymes durbincs, amely kizárólag a Duna és mellékfolyói vízrendszerében él, közbülső helyen áll a maga 27 százalékával.

Ha jegyeznék a versenyt a fogadóirodák, feltehetőleg legalább százszoros összeget fizetnének a márna vagy a selymes durbincs győzelmére tippelőknek, mert ehhez földindulásszerű változás kellene. Az akció igazi célja azonban nem a győztes megválasztása, hanem a vizeinkben több mint ezer éve itt élő, őshonos halfajok ismertebbé tétele. Az akció sikere tehát nem az első helyezettre leadott voksokban, hanem a szavazatok együttes számában mutatkozik meg, mert ez tükrözi a társadalom halaink iránt mutatott érdeklődését, rokonszenvét.


55% – Compó (Tinca tinca)


27% – Selymes durbincs (Gymnocephalus schraetser)


18% – Márna (Barbus barbus)

Magyar Haltani Társaság
www.haltanitarsasag.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük