Az idén is megjelentek vizeinken a kárókatonák

A szövetségünk kezelésében lévő holtágakon és tavakon a fagyos idő beálltával idén is megjelentek a kárókatonák. Mivel jelen időszakban a folyószakaszokon a szokásosnál magasabb a vízszint, a víz színe tört, a környező halgazdaságokban a riasztás és gyérítés folyamatos, így a jól halasított horgászhasznosítású holtágakon és tavakon jelennek meg. A csapatosan halászó, kiváló érzékszervekkel és gyakorlattal megáldott halászmadarak naponta akár egy kilót meghaladó halmennyiségeket is képesek elfogyasztani, miközben a halállomány egészségi állapota fokozatosan romlik. A zavart hal rosszul telel, így nagyobb a lehetőség a betegségek előfordulására. A „kormorán” agresszív táplálékszerző tevékenysége kapcsán sok megsérül, a „prédahal” 10-20 százaléka szenved el sérülést. A kártétel leginkább a 10-50 dkg-os méretű növendék állományt fenyegeti, de a hosszúkásabb hengeres testformájú fajokból akár a 80 dekás is táplálékul esik. A madár ínyencnek mondható, mivel a süllő, a kecsege, a csuka kedvelt tápláléka, de bármilyen halat szívesen fogyaszt.
 
A riasztást és gyérítést halőreink megkezdték. A mai napon a Fás tavon jelent meg 200-300 fős csapatuk, a Békésszentandrási Sirató holtágon már a korábbi napokban szükségessé vált a halvédelem megkezdése.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük