Mint arról korábban hírt adtunk, Szövetségünk elnöke, dr. Hunya Miklós a hazai horgászat érdekében végzett kiemelkedő tevékenységének elismeréseként, október 23-a alkalmából, dr. Nagy István agrárminisztertől HORGÁSZATÉRT ÉRDEMÉRMET vehetett át. A kitüntetés kapcsán készült exkluzív interjúnk az alábbiakban olvasható:
– Elnök Úr! Horgásztársadalmi aktivitása, szerepvállalása az évtizedek távlatába nyúlik vissza és sokak előtt ismert. Nyilvánosság előtt azonban nem eset még szó arról, hogyan és mikor került kapcsolatba a horgászattal?
– Lakóhelyemen, Gyomaendrődön, mindig is meghatározóak voltak a természetes vizek, illetve a horgászat. Én mégsem családi „örökségént” kerültem kapcsolatba ezzel a hobbival. Tízéves koromban költöztünk Endrődről Gyomára, ahol a hasonlókorú srácok közül már sokan horgászbottal járták a környékbeli holtágakat, csatornákat. Csatlakoztam hozzájuk, ami izgalmas kalandokat adott, hiszen a felszerelést nádbot, eseténként damil helyett csak valamilyen fonal és hajlított gombostű alkotta. A katonaság ideje alatt egy időre ugyan eltávolodtam ezektől az élményektől, de leszerelés után folytatódott minden tovább, immár horgásztársadalmi aktivitással, bekerülve a Gyomai HE vezetőségébe. Ekkor 1974-et írtunk. Négy évvel később titkári pozíciót vállaltam, amelyet azóta is ellátok a mintegy átlagosan 1000 fős egyesületnél. A ’70-es években a gyomai versenyzők meghatározóak voltak, rengeteg megyei bajnoki címet szereztünk, amely kapcsán érdemes megemlíteni Bartha Károlyt, Fábián Gyulát, Ábrahám Károlyt, és a Pápai-testvéreket, illetve Hegedűs Lászlót, aki megyei szinten a versenyhorgászat motorja volt. Ekkoriban persze a versenyhorgászat is teljesen más arcát mutatta, mint ma. Elég csak annyit mondani, hogy ismertünk minden dögtelepet a környéken, ahonnan a csontit gyűjtöttük be, illetve a szúnyoglárvát is magunk szedtük a mostani Vajda-tóból vagy a különböző libaúsztatókból, illetve az etetőanyagot is magunk „állítottuk” elő sütőipari vagy magtermelő vállalatok támogatásával. A versenyhorgászat révén, mint egyesületi versenyfelelős és csapatvezető kerültem kapcsolatba a megyei horgászéletet összefogó Intéző Bizottsággal, ahol a Karaba György által irányított ifjúsági bizottság munkájában kaptam szerepet. 1986-ban az IB vezetőségének tagja lettem, majd 1993-ban megválasztottak az akkor átalakult megyei horgászszervezet, a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége elnökének, amely tisztséget azóta is betöltök.
– A közösségért évtizedeken át végzett önkéntes társadalmi munka miértje a legtöbb mai fiatal számára nehezen értelmezhető. Felvetődhet a kérdés, mi ebben a vonzó?
– Ezt nehéz megmondani, hiszen elköteleződéssel, elfoglaltsággal jár. Az anyaegyesületemnél 45 éve minden hétfőn van fogadónapunk, és ha halaszthatatlan dolgom nincs, mindig ott vagyok. Ezen túl az egyesületi rendezvények, horgászversenyek szervezése, lebonyolítása is sok munkaórát igényel és mindez gyakran éppen magától a hobbitól, a horgászattó vesz el időt. A vízpart, a horgászat, a közösség szeretete azonban egy olyan kötődés, amely miatt mégis vállalja a mindezzel járó plusz feladatokat az ember.
– Idén hírt adtunk arról, hogy a Debrecen melletti Látóképi-víztározón megrendezett Magyar Horgászat Nagyköveteinek Találkozója és Horgászversenye eseményen több mint 10 kg-os összfogással, benne egy 6,7 kg-os ponttyal a dobogó második fokára állhatott. Ezek szerint a horgászat, mint gyakorlati tevékenység is a vízparti kötődés része maradt?
– Az említett versenyen való részvétel már inkább a kivételek közé tartozik. A versenyhorgászattal inkább csak szervezés, propagálás szinten foglalkozom. Szabadidős hobbiként azonban mindvégig rendszeresen horgásztam életem során, elsősorban a Hármas-Körösön és a lakóhelyemet környező holtágakon. Idén is már több mint 50 napom van bejelölve. Fogni is szeretem a halat, enni is, a saját fogásból főzött halászlének nincs párja.
– A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége és elődszervezete mindig is egy családiasan összetartó közösséget alkotott, ami atmoszféra még ma, elidegenedő világunkban is tetten érhető. Minek köszönhető ez?
– Nehéz erre választ adni, főként, hogy abban a régi világban ez a családiasság nem csak a horgászok szervezetét jellemezte. Akkoriban egy adott ügy mellett sokkal inkább elköteleződtek az emberek. Mi, horgászati vezetők is így választódtunk ki és sok személyes beszélgetés, rendezvények, közös vacsorák által ismertük meg egymást, kötöttünk esetenként barátságot. Ez a légkör kétségkívül meghatározta és meghatározza ma is a horgászszövetség mindennapjait. Ez persze egy szűkebb kört jelent, ami a KHESZ 30 ezres horgásztársadalmát tekintve is 100-200 fő. Ők azok, aki az éves feladatok és munkafolyamatok kapcsán egymással gyakrabban vagy éppen rendszeresen találkoznak.
– Melyek voltak a KHESZ elnöki székéhez köthető három évtized mérföldkövei, mint elért horgászszervezeti, horgásztársadalmi eredmények?
– Kicsit messzebbre nyúlnék vissza, a ’80-as évek végéhez, még az IB időkhöz. Ekkoriban fogalmazódott meg a gondolat halastavi körülmények között végzett haltermelésre, amely addig csak csatornákban és rizsföldeken történő próbálkozás keretében valósulhatott meg. Ebben történt ugrásszerű változás azzal, hogy sikerült megvásárolnunk másik két társszövetséggel az Ecsegfalvi Tógazdaságot, majd szert tennünk a Csökmői Tógazdaság bérlésére. Következő nagy lépést – immár horgászszövetségi keretek között – a Fás-tó megvásárlása jelentette a ’90-es években, ami mára mind pénzügyi, mind horgászati értékben kimagaslóan megtérült, de idekapcsolódik az Orosházi homokbányató tulajdonba vétele is. A vízterületek megszerzése megyei szinten egyébként az 1990-es években erőteljesebb lendületet vett, ennek köszönhetően sikerült saját hasznosításba vennünk például a Kettős-Körös békési duzzasztó feletti szakaszát és a Fehér-Köröst. Ennek a törekvésnek a további eredményeként a 2000-es évek elején sikerült az Élővíz-csatorna vízrendszerét is saját vízként megszereznünk. Ezt követően sikeres tárgyalásokat folytattunk a Kettős-Körös halászok kezelésében lévő alvízi területeiért. A megállapodás már aláírás közelinek mutatkozott, mikor is jött a hír a természetesvízi halászat hazai megszűntetésének állami szintű akaratáról. 2016. január 1-gyel beköszöntött a horgászat újkora, aminek eredményeképpen ma az ország egyik legnagyobb hasznosítójaként 2400 hektár vízterülettel rendelkezünk, a romániai határtól egészen a Tiszáig. Ezzel teljesült a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége azon célja, amelyet az 1993-ban történő megalakulásunkkor a névválasztással zászlónkra tűztünk.
– Az elmúlt évek eredményeihez tartozik a Fűzfás-zugi-versenypálya kialakítása is, amelynek köszönhetően a Körös-vidék felkerült a versenyhelyszínek országos palettájára. Hogyan merült fel ennek a fejlesztésnek a gondolata?
– A Fűzfás-zugi-holtágon már a ’70-es években tartottunk versenyeket, amelyek a későbbi évtizedekben elmaradtak, így a terület elvadult. Az utóbbi néhány évben azonban a KHESZ-nél is erőteljesebben megindult a horgász-versenysporti fejlődés és az utánpótlás korosztályokat felkaroló munka, ami indokolta egy olyan versenyterület kijelölését és létrehozását, amely akár országos versenyek megtartására is alkalmas lehet. Ötleadóként szorgalmaztam, hogy ez a terület a Fűzfás-zugi-holtág régi versenypálya része legyen, ahol emlékeim szerint a partvonal és a meder egyenletesebb. Halőreink segítő közreműködésével történt meg a versenypálya kialakítása, amely először 50, majd több lépcsőben 70 férőhelyesre bővült. Ezzel a fejlesztéssel a Körös-vidéket feltettünk a hazai versenyhorgászat országos térképére, amit női-, finomszerelékes-, feeder- és utánpótlás OB megrendezése is fémjelez már. Arról nem is beszélve, hogy a KHESZ megyei versenyek jelentős része szintén itt bonyolódik le, valamint tagegyesületeink is szívesen hozzák ide rendezvényeiket.
– A KHESZ elnöki székében az utánpótlás- és ifjúságnevelés fontos támogató szemléletet kap. Személyes kötődésből?
– Ahogy korábban említésre került, Gyomaendrődön az egyesületemnél már a 1970-es évek óta foglalkozunk horgászoktatással az ifjúság körében. A fiatalokra akkor is az volt és ma is az a jellemző, hogy a felnőtté válás éveiben, a munkafeladatok, a családi kötelességek miatt messzebb kerültek a vízparttól, akár teljesen feladva a horgászhobbit. Azonban tendencia, hogy egy részük visszatalál a „gyökerekhez” miután megalapozta az életét. Egy-egy ilyen visszatérés jó érzéssel tölti el az embert, mert igazolja, megéri a gyermekekkel foglalkozni. Meg kell jegyezni azonban, hogy ma sokkal nehezebb vízpartra csábítani az ifjabb generáció tagjait, ami különösen a versenyhorgászat számára jelent problémát az utánpótlás tekintetében. Ennek ellenére a Körös-vidék több olyan fiatal utánpótlás korú versenyhorgászt is „kinevelt” az utóbbi években, akik kimagasló hazai és nemzetközi versenyeredményekkel büszkélkedhetnek. Ebben nagy szerepe van a KHESZ Ifi Klub által szervezett programoknak, amely közül ki kell emelni a Körösvidéki Sulikupát, ami minden tavaszon több száz általános iskolás korú gyermeket csábít a vízpartra. Rendkívül népszerűek nyári horgásztáboraink is, amelyek olyan tudásalapú élménysorban részesítik a fiatalokat, amelyekre országosan kevés példa akad. Egyesületemnél a ma napig közvetlenül kiveszem a részem az ifjúságnevelési feladatokból, a horgászati praktikákra való gyakorlati tanításból.
– Sokat változott a horgászat világa az utóbbi 50 évben, mostanában mondhatni rohamtempóban. Ekkora időtávlatból milyen következtetéseket lehet levonni, akár kritikaként megfogalmazni?
– A horgászat társadalmi végpontjai nagyon messze kerültek egymástól. Sokan vannak, akik még a 30 évvel ezelőtti módszerekkel horgásznak, míg mások milliókba kerülő technikát vonultatnak fel a halfogás érdekében. Az utóbbira vonatkozóan kétségeim vannak afelől, hogy bizonyos eszközök használata megengedhető-e a továbbiakban. Gondolok itt a radarok és az önakasztást segítő módszerek elterjedésére és számos eszköz további technikai fejlődésére, illetve az etetőanyagok, csalik mennyiségi és minőségi tartalmára. Átgondolást javasolva kell szóljak a halakat csupán megfogó és visszaengedő sporthorgászat azon szélsőségéről is, amely a mai legmodernebb eszközök birtokában is mennyiségi korlátozás nélkül ad lehetőséget a halfogásra. Egyelőre ezek etikai kérdések, de érdemes volna megvizsgálni szabályozásuk lehetőségeit. A versenyhorgászatról (nem csak finomszerelékes) szintén azt gondolom, hogy bizonyos tekintetben szintén kedvezőtlen irány felé tart. Számomra a Forma-1 technikai világához kezd hasonlítani, ahol az egyéni képességek irreális mértékű pénzeszközök nélkül már mit sem érnek.
– A horgásztársadalmi kihívások rendkívül összetettek lettek, ráadásul egy technológiai, informatikai értelemben teljesen átalakult, felgyorsult korban. Hogyan lehet mindezzel lépést tartani?
– Azt gondolom, hogy rugalmas szemlélettel és a fiatalos aktivitással. Ennek ellenére persze – ami engem illett – előbb vagy utóbb át kell adjam a stafétát. Az biztos, hogy ma már egyetlen horgászszervezet vezetőjének sincs olyan „gondtalan” élete, mint évtizedekkel ezelőtt. Az idő sok mindenen változtatott. Feladatösszesség és a horgászok felőli elvárások tekintetében egyaránt. Sok a kritika, egyre kevesebb az önzetlen tett. Tisztelet a kivételnek. Erre jó példa a Fűzfás-zugi-holtág versenypályájának az építése, amelyhez helybeli horgászok közül többen is készségesen ajánlották a segítségüket. Vallom: ne csak horgásszunk, hanem tegyünk is azért, hogy mindig is horgászhassunk! Fontos megérteni, hogy a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége társadalmi szervezet és pénzügyi keretek közé szorított gazdálkodó szervezet is egyben. Az elmúlt harminc évben ezt a szervezeti stabilitását mindvégig sikerült nemcsak fenntartani, de azt gondolom, folyamatos pozitívumokat generálva fejlődést, sikereket elérni, még az elmúlt évek világkríziseinek dacára is. Elnökként ezt tartom annak az elsődleges eredménynek, amelyre, mint biztos alapra, a jövő körös-vidéki horgásztársadalma építhető.
