- Fogás ideje: 2020.05.30. / kora délután
- Vízterület: Berettyó
- Halfaj: Tőponty
- Fogott hal adatai: 9,80 kg / 80 cm
Fogási körülmények: Kisgyermek korom óta horgászom Hajdú-Bihar és Békés megye vizein, azonban a legszebb élményt a napokban élhettem át. A horgászatomat Darvas közelében, a Berettyó folyón kezdtem meg 2020. május 30-án, kora délután. A főtt-erjesztett magvakból álló etetésemre több ponty is érkezett, ám a fotón szereplő hal kiemelkedett a felhozatalból. A light feeder spicc remegése kapás előtt már jó jel volt, ám amikor a bot elrepült a helyéről, tudtam, nem átlagos hal akadt a horgomra. A kirohanásai amurt sejtettek, ám amikor 20 perc fárasztás után megpillantottam azt a hatalmas színes farokúszót, már tudatosult bennem: egy gyönyörű ponty van a horgomon. Ezek után még pár kirohanásával karikába tudta hajtani a botot, majd szépen belesiklott a merítőbe. Egy gyönyörű egészséges hal volt immár a kezemben, melynek testéről egy pikkely sem hiányzott. A gyönyörű színeivel elkápráztatott. A mérlegelés még nagyobb örömöt hozott, 80 centiméteres teljes testhosszal és 9,8 kilogrammos tömegével a helyi Berettyó szakasz egyik öreg szépségét sikerült partra segítenem. Gyors fotózás után visszanyerte szabadságát, s egy erőteljes farokcsapással suhant is vissza a töklevelek közé. A felszerelésem egy 330 centiméteres feeder volt, 50-es méretű orsóval. A főzsinórom 22-es, a horog 4-es méretű volt. Hajszál előkén felkínált 3 szem kukoricára éhezett meg. Remélem a jövőben horgásztársaimnak is hasonló örömöket fog okozni ez a gyönyörű egészséges hal.