Félhalmi holtág

Félhalmi holtág tájkép

A holtág 1871 – 1889 között keletkezett a Hármas-Körös 38. és 39. félhalmi átmetszésével. A Hármas-Körös bal parti ármentesített területen helyezkedik el, közigazgatásilag Gyomaendrőd város, Csárdaszállás és Köröstarcsa községek területén. Helyi elnevezése Biristyók. A Félhalom középkori eredetű falunév, mely Csárdaszállás határában ma is meglévő halomról kapta a nevét. Öt részre (bögére) osztott, teljes hossza 8940 m, átlagos szélessége 44 m, területe 40 hektár, átlagos vízmélysége 2,5 m. A hullámtéri holtág végek, a Körös ártér természetvédelmi területen országos védettségűek.
A holtág 1. szakasza a legkisebb, a töltés felőli végén működik a feltöltő műtárgy (szivornya), melynek környéke kedvelt ragadozóhalas hely. Itt található a Békéscsabai Sporthorgász Egyesület horgásztanyája, ahol büfé, a tanyával szemben a gátkoronán kívül az egyesület tagjai részére kishajó kikötő üzemel.
A holtág 2, 3, 4. szakasza hétvégi házakkal övezett, a lekerített telkek miatt a vízpart megközelítése korlátozott. Az 5. szakasz gát felőli végén található a Körösvidéki Horgász Egyesület és a Téglagyári Horgász Egyesület horgásztanyája egyszerű szállással, tisztálkodási lehetőséggel és hangulatos büfével. A holtág ezen szakaszának beépítettsége csekély, így megőrizte a vadregényes körösi hangulatot. A nagytestű pontyok, amurok híre legendaként cseng a horgászok körében, halállományában számos 10 kg feletti példánnyal találkozhatunk. Csapadékos időben a vízparti földutak miatt az 1-2-4-5. szakaszok megközelítése terepjáróval javallott, 3. szakasza a Csárdaszállásról kivezető betonúton, majd cserepes úton bármely időszakban megközelíthető. (magánút – úthasználati engedély váltása szükséges) Csónakos horgászat, kenuzás alakalmával az 1-2. szakasz keresztgátján és a 4-5. szakasz keresztgátján szükséges átemelni a vízi járművet. A horgászcsónak legegyszerűbben a Körösvidéki Horgász Egyesület horgásztanyájának lapos partján, valamint az 1-2. holtág átjárójánál a jobb parton helyezhető vízre.

Jellemző halfajok: ponty, amur, süllő, csuka, harcsa, balin, compó, keszegfélék, kárász, sügér, törpeharcsa.

Víztípus: holtág (Hármas-Körös holtág)
Elhelyezkedés: a Hármas-Körös 80+810 fkm – 83+825 fkm között
Területe: 40 ha
Hossz: 8940 m
Horgászidőszak: egész évben
Fogható halmennyiség: a KHESZ Helyi Horgászrendje és a MOHOSZ Országos Horgászrendje szerint
Vízügyi Információk: itt (www.kovizig.hu)

Csónakhasználat: engedélyezett

A KHESZ Helyi Horgászrendje – Félhalmi holtág:

1. Az amur legkisebb kifogható mérete 50 cm.
2. A ponty és a süllő fajlagos tilalma, a süllő méretkorlátozása feloldva;
3. Május 2-június 15-ig terjedő tilalmi időben a harcsából csak a 80 cm-nél nagyobb méretű tartható meg;
4. Szemetes helyen horgászni tilos! A szemetet, hulladékot a horgász köteles a horgászat megkezdése előtt összegyűjteni, a horgászat befejeztével magával vinni. Szemetes horgászhelyen való horgászásért a területi engedély bevonásra kerül!
5. Vízinövények, fák, bokrok kivágása, gyérítése tilos!
6. Külső testfelületen akasztott halat azonnal vissza kell helyezni, tilos megtartani!
7. Árvízvédelmi töltésen segédmotorral, motorral, gépjárművel közlekedni érvényes engedéllyel lehet.
8. Az őshonos halállomány védelmében az alábbi halfajok egyedeit a kifogásukat követően haladéktalanul vissza kell helyezni a vízbe:

  • széles (arany) kárász (Carassius carassius)
  • garda (Pelecus cultratus)
  • compó (Tinca tinca)
  • kősüllő (Sander vologense)

9. A kifogott törpeharcsát a vízbe visszahelyezni tilos!
10. Haltelepítési tilalmi időben horgász (halász) készséggel a vízparton tartózkodni tilos! Ebben az időszakban a szoktató és csalogató etetés tilos!
11. Az őshonos halállomány védelmében a Szövetség kezelésében lévő összes vízterületen az alábbi halfajokra 15 cm-es méretkorlátozás érvényes:

  • domolykó (Leuciscus cephalus L.)
  • jász (Leuciscus idus L.)
  • karika keszeg (Abramis bjoerkna L.)
  • dévérkeszeg (Abramis brama L.)
  • lapos keszeg (Abramis ballerus L.)
  • bagolykeszeg (Abramis sapa P.)
  • szilvaorrú keszeg (Vimba vimba L.)
  • paduc (Chondostroma nasus L.)
  • sügér (Perca fluviatilis L.)

12. Az előző pontban felsorolt halfajok 15 cm-nél kisebb egyedei csali halként nem használhatók!
13. A Szövetség kezelésében lévő összes vízterületen menyhalra 20 cm-es méretkorlátozás érvényes.
14. A Szövetség kezelésében lévő összes vízterületen a harcsafogás december 1-március 1-ig tilos!
15. A horgász a fenti szabályok betartása érdekében köteles magánál tartani halmérleget, mérőszalagot, golyóstollat és szemeteszsákot.
16. A kifogott és elvitt hal kizárólag személyi fogyasztásra használható fel, az el nem adható, kereskedelmi forgalomba nem hozható!
17. A jó vízminőség hosszú távú megőrzése érdekében kérjük, hogy etetőanyagot csak korlátozott mennyiségben juttasson a vízbe!
18. Foglalt hely létesítése tilos! Az etetés jelzésére használt bójákat, jelöléseket és a csónak kikötésre használt eszközöket a horgászat befejeztével el kell távolítani.

Napi elvihető halkvóták:

  • méretkorlátozott és tilalmi idővel védett halfajokból összesen napi 5 darab (3+2 db)
  • egyéb halfajokból naponta összesen 5 kg

Éves teljes jogú (kétbotos) horgászengedélyekre vonatkozó kvóta:

  • Az éves területi engedély méretkorlátozott és tilalmi idővel védett halfajokból legfeljebb 120 kg elvitelére jogosít. A 120 kg-os limitet elért halmennyiség elvitele esetén a területi engedély érvénytelennek minősül, a horgászat kizárólag új területi engedély váltása után lehetséges. (Kedvezményezett éves engedélyekkel 60 kg.)
Jegyárak (2012): További információk a Területi jegyek árai menüpont
  • Összevont teljes jogú éves: 20.000 Ft
  • Összevont kedvezményes: 10.000 Ft
  • Gyoma térsége teljes jogú: 16.000 Ft
  • Gyoma térsége kedvezményes: 8.000 Ft
  • Napijegy: 2.500 Ft (teljes j.) / 1.300 Ft (kedvezményes), hetijegy: 8.000 Ft (teljes), 4.000 Ft (kedvezményes)
Jegyváltás: Lásd: Területi jegyeket árusító helyek menüpont

Megközelítés:

  • Gyoma felől a Hármas-Körös bal parti gátján 9 km után (gáthasználati engedély szükséges)
  • Köröstarcsa felől a Hármas-Körös bal parti gátján 11 km után (gáthasználati engedély szükséges)
  • Csárdaszállás felől – 47 sz. út – Csárdaszállás – balra a buszmegálló után a Csárdaszállás táblánál – Petőfi Sándor utca, az utca végén balra, utána rögtön jobbra – Arany János utca, a végén balra, végig a betonút mentén, majd tovább a földúton az utolsó dűlőn balra , (a betonút végétől 1,5 km-re balra a dűlőn – Félhalmi 3-4 átjáró) a Hármas-Körös gátjáig – Félhalmi 1-2. (Emelt hasmagasságú jármű illetve terepjáró ajánlott)
  • Csárdaszállás felől – 47 sz. út – Csárdaszállás – balra a buszmegálló után a Csárdaszállás táblánál – Petőfi Sándor utca, az utca végén balra, utána rögtön jobbra – Arany János utca, a végén balra, végig a betonúton, a végén balra a Tsz. központnál – a felszórt úton – Félhalmi 3. holtág – a felszórt út mentén balra, majd a büfénél jobbra – Félhalmi 4. és 5. holtág
Félhalmi holtág térkép

Halőrök:

Fehér Csaba – (30) 498-49-27
Scherk László – (30) 694-36-37