Bartus Norbert

  • Fogás ideje: 2021.09.29. / 23 óra
  • Vízterület: Kákafoki-holtág, Békésszentandrás
  • Halfaj: Tőponty
  • Fogott hal adatai: 21,76 kg

Fogási körülmények: Családommal és barátokkal június elején nyaralót béreltünk Békésszentandráson a Kákafoki-holtágon, pihenés és horgászat volt betervezve. Négy napig voltunk, úgy gondoltuk pontyozunk csak, de ez nem jött be. Nem fogtunk egy pontyot se, csak amurok jöttek éjszaka, nappal semmi kapás. Majd az utolsó reggel fél 7 kor húzós kapással jelentkezett életem amurja. 30 perc fárasztó küzdelem után kereken 20 kg-ot mutatott a mérleg. Fertőtlenítés után gyorsan ment is vissza a vízbe. Még aznap eldöntöttük, hogy szeptemberben visszatérünk. így is lett. szeptember végén ugyanott 5 éjszaka. Ekkor már szépen jöttek a pontyok. 5-12 kg-ig szépen fogtuk, majd a 3. éjszaka 23 órakor erős húzós kapással jelentkezett eddigi legnagyobb pontyom, 21.76 kg-ot mutatott a mérleg. 40 perc fárasztást követően gyors fotó után vissza is engedtük a vízbe. Nagyszerű évet zártam, úgy gondolom. Mindkét hal lebegtetett főtt kukoricára csábult el.


Küldjön Ön is beszámolót szép fogásairól és nyerjen területi jegyet 2022. évre! (részletekért kattintson IDE)