Régóta ismert probléma élővizeinken, hogy jellemzően nyár derekától, jelentős mennyiségű vízinövény jelenik meg, halmozódik fel és vonul le a Körösök egyes szakaszain, amely amellett, hogy környezeti esztétikumát tekintve nemkívánatos, akadályozhatja, egy-egy nagyobb vízfelület takarásával akár balesetveszélyessé is teheti a hajóforgalmat, nem utolsó sorban pedig zavaróan hat a horgászati rekreációra. Különösen nyár végére és ősz elejére tud kritikussá válni a helyzet, amit a létszámában növekvő és elvárásaiban mind élesebb kritikát megfogalmazó horgásztársadalom egyre nehezebben tolerál. Mielőtt azonban felelősöket és bűnbakokat keresnék, érdemes kicsit körüljárnunk a témát.
A probléma
Jól körülhatárolható jelenséggel állunk szemben. Bár a Körösök vizében nyári időszakban erőteljes zöldalga-felhalmozódás indul meg és a szélvizeken különféle vízinövények is terjeszkednek, a problémát okozó növénytömeg minden esetben kívülről, a betorkolló csatornákból érkezik. Számos jól ismert bebocsátó pont ismert (például Békésnél az Élővíz-csatorna befolyója, Mezőberénynél a Hosszúfoki-főcsatorna, stb.), de a Hármas-Körösbe Mezőtúrnál csatlakozó Hortobágy-Berettyó folyó mindegyiknél több vízinövényt szállít, ráadásul akár több hónapon át tartó folytonossággal.
A Hortobágy-Berettyóból egybefüggő zöld „csíkként” sodródó növénytömeg (melynek javarésze rucaöröm és békalencse), végigvonul a Hármas-Körös felvízén, majd a teljes alvízi szakaszon és még a Tiszán is sokáig nyomjelzője marad a Körösnek. A legkritikusabb helyzet általában augusztusban és szeptember elején áll elő, amikor is a Körösök vízhozama rendszerint a legalacsonyabb és a besodródó növénytömeg az olykor állóvá szelídülő folyókon „bedugul”.
Ilyen növénydugó az elmúlt tíz-tizenöt évben többször kialakult már a Kettős-Körös szűk kanyarjaiban, ám a Hármas-Körösön, a békésszentandrási duzzasztó felett szinte minden esztendőben okoz jelentősebb mértékű, közvetlenül a duzzasztó felett akár az egész mederszelvényt érintő növénytömeg-torlódást. Utóbbi térség Szarvas közelsége miatt fokozottan frekventált, így a horgászok egyre inkább hangot adnak a növényzet miatti csalódottságuknak és bosszúságuknak, ami részben érthető.
Az idei évben fokozottan került a fórumok napirendjére a hínárkérdés annak ellenére, hogy – bizonyos hallható, olvasható véleményekkel ellentétben – nincsen a korábbi évektől drámaian elütő vízinövény-krízis a folyókon. Az utóbbi tíz-tizenöt év dokumentálásai számos kritikusabb évet is jegyeznek, ez persze nem azt jelenti, hogy egyes konkrét horgászhelyek – különösen a békésszentandrási duzzasztó felvízi környezetében – nem lehetetlenedtek a horgászattól időszakosan.
Az alábbi fényképek készítésének napján (2019. szeptember 3.) a duzzasztó felett 200 méternél messzebb lévő egyetlen horgászhelynél sem lehetett kijelenteni, hogy horgászatra teljességgel alkalmatlan a víz.
A „hínárhelyzet” kapcsán – mint a legtöbb esetben – az okok igencsak összetettek, de három fő kérdéscsoport azért meghatározható. Honnan „terem” ennyi vízinövény, miért kerül a folyókba és miért nem viszi el a víz?
1. Hínárgyárak, némi emberi segítséggel
Az alföldi csatornák igen termékenyek vízinövény-növesztés tekintetében, ami részben elöregedő környezeti állapotuknak, illetve a bennük pangó, a természetes értéket messze felülmúló szerves anyag tartalmuknak köszönhető. Ez a magas tápanyag koncentráció nem ritkán drasztikus mértékű és a nyári melegben robbanásszerű vízinövényzet-dúsulást okoz. Miből adódik ez? Sajnálatosan emberi hatások tömkelegétől.
A műtrágyázott termőföldek csatornákban összegyűlő belvizeitől, a szennyvíztelepek, állattelepek szennyvizeitől, a fürdőkben hasznosított termálvizeken át, a kiskertek szerves anyag készletétől és tulajdonképpen mindentől, ami az emberi tevékenység következtében mindehhez hozzáadódik. Mert egy igazlátó megállapítás, így vagy úgy, de végül minden a vizeinkben köt ki.
A Hortobágy-Berettyó esetében ez fokozottan igaz. Ez a vízfolyás egészen az Észak-Alföldről főcsatorna-hálózatként indul a Tiszából nyert vízzel dél felé és egy egész régió környezeti terhelésének fogadója. A Hármas-Körösig tartó hosszú útja alatt számos vízbefolyást felvesz, vízkészlete tulajdonképpen a legkomplexebb a Körös-vidék élővizei közül. Ez meg is látszik rajta. Magasan szerves vizében már tavasszal megindul a vízinövények burjánzása, amit kiválóan segít, hogy Mezőtúrnál, illetve a Túrkeve és Bucsa közti ős-Berettyó kanyarok széles, sekély, állóvíz-jellegű kiöntésein ideális viszonyok teremtődnek mindehhez.
Talán a leírtakból mindenki számára nyilvánvaló, hogy vizeink fokozott tápanyagtartalma társadalmunk egésze és annak életformája által kiváltódó hatás, amelyben – valamilyen részben – mindannyian felelősök vagyunk.
2. Végállomás a Körös
De hogyan és miért kerül ezeknek a „hínárgyáraknak” a terméke a Körösbe? A folyamat alapvetően kétféle. A Hortobágy-Berettyó esetében a jó sodrú főmeder a kiöntésekről leszakadó, lemosódó növényi részeket folytonos zöld áramként hordja a Hármas-Körösbe, a fentebb már említett nagyobb, pl. kettős-körösi főcsatornák összetorlódó hínártömegeit pedig időszakosan, de legkésőbb az őszi vízeresztések időszakában engedik a befogadó folyókba. Ez a megállapítás szinte felkínálja a felismerést, hogy miért nem kerül mindez megakadályozásra?
Itt egy kulcsfontosságú részhez érkeztünk, amelyre sokan hajlamosak átvágható gordiuszi csomóként tekinteni, harsogván: ki kell szedni a hínárt, azoknak akinek a dolga és felelőssége. Itt már rögtön a megosztó vélemények garmada fenyeget. Tulajdonképpen kinek a dolga és felelőssége? Az eutróf hatásokat erősítő egész társadalomé? Vagy csak a vizet hasznosítóké? Van erre egyáltalán valami szabályozás?
Bármi legyen is az álláspont, azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy mellékvizeink hínármentesítését – még ha születne is ilyen átfogó akarat – egyik napról a másikra meg lehet oldani az ehhez szükséges pénzügyi, műszaki, logisztikai feltétel azonnali megteremtésével, nem mellesleg az ehhez szükséges járulékos többletvízhozam biztosításával.
Annyi azonban mégis bizonyosnak látszik, hogy ennek igenis van jövőbeni relevanciája, hiszen léteznek erre megoldások és máshol már működő gyakorlatok. Létjogosultságát pedig az adja leginkább, hogy a három kérdéskör közül csak ez mutatkozik igazán olyannak, ahol rövidtávon is lépéseket lehetne tenni a probléma enyhítő orvoslására.
3. Globalizációs „hínárforgalmi dugó” a folyókon
A bekerülő növényzet egy horgász számára sehonnan sem nézve öröm, de amíg elviszi a víz, addig kényszerű módon együtt lehet élni vele – vallják sokat próbált körösi pecások. Így van ez már régen. Hiszen el lehet viselni a tavaszi és nyár eleji nyárfaszöszölést vagy a ősszel vízközt és vízfenéken egyaránt sodródó levéltömeget is. A folyóvízi horgászat ilyen, sokkal több nehézséggel jár, mint az állóvízi zsinóráztatás.
Az esetenként és helyenként nagy mennyiségben összetorlódó növénytömeg azonban már tényleg kedvét tudja szegni a legelszántabb horgásznak is. De miért tud összetorlódni bizonyos helyeken a bemosódó növénytömeg egy folyóvízen? Alighanem az itt megbúvó globalizációs és klímaváltozási ok a legmegoldhatatlanabb rövid- és középtávon, ezért itt és most ezt nem is érdemes különösképpen fejtegetni.
Elég a tényt alapul venni, hogy az aszályosabb nyarakon a Körösök vízhozama annyira lecsökken, hogy egyes szakaszok hosszú hetekre állóvízzé szenderülhetnek és a bemosódó vízinövények ilyenkor kényszerűen torlódnak, amíg a folyók vize – rendszerint az őszi esőzések hatására – meg nem indul. Szerencsére ilyen jelenség csak lokálisan és időszakonként sújtja a Köröst (főként a békésszentandrási duzzasztó közvetlen felvize és esetenként egyes „szűkebb” kanyarulatok), ám a hínár időleges végállomása mindenképpen jelezi a felsorolt okok és tényezők összességét.
Megoldások
Kibúvó álláspont volna azt mondani, hogy megoldások nincsenek vagy nem szükségesek. A horgásztársadalom egyre konzekvensebben fog szembehelyezkedni a jelenséggel, növelve a társadalmi nyomást, de nyilvánvalóan a vízparti rekreáció minden érdekeltjének fontos, hogy elkezdődjön egy problémakezelési folyamat. Ennek alapja azonban az okok és okozatok komplexitásához mérten – elvárások és kritikák helyett – csakis a társadalmi felelősségérzet, az együttgondolkodás, a közös összefogás lehet.
Összességében vízkezelői szemszögből a téma egymás felé rendeltségében több nyomvonalon halad. A nyomvonal sávjait a jogos elvárások, a kezelői szempontok, a hasznosítási módok, a környezeti hatások és az ezeket befolyásoló tényezők, a csatornák, holtágak és folyók medrének „életciklusa”, legfelül pedig a globális természeti tényezők és azok változása adják.
Cikk, fotók: Tószögi György
