Összefoglaló a Megyei Egyéni Versenyhorgász Bajnokságról

Régen várt helyszínre költözött vissza a Megyei Felnőtt Egyéni Horgászbajnokság. Csodálatos víz, kiváló minőség, nagyszerű halak, egyre jobb infrastuktúra fogadta a versenyzőket és a kilátogató nézőket, érdeklődőket, mert ők is sokan voltak. A horgászhely minősítésére csak egyetlen jellemző: az előtte lévő hétvégén kilátogató és edzeni szándékozó versenyzők gyakorlatilag alig találtak maguknak helyet a párórás teszthorgászatra – lévén az egész part tele volt vidám, napbarnította sporttárssakal a megye számtalan településéről. (Balogh Attila cikke) A cikk letölthető ide kattintva

BÉKÉS MEGYEI FELNŐTT EGYÉNI HORGÁSZBAJNOKSÁG, 2013. június 1-2, Fás tó, Békéscsaba versenypálya szakasz (Wagner utcai egyenes)

Régen várt helyszínre költözött vissza a Megyei Felnőtt Egyéni Horgászbajnokság. A KHESZ Vezetőségének és Végrehajtó Szerveinek áldozatos és kitartó munkájának köszönhetően az elmúlt évek után újra a Fás tavon lehetet bajnokságot rendezni. Csodálatos víz, kiváló minőség, nagyszerű halak, egyre jobb infrastuktúra fogadta a versenyzőket és a kilátogató nézőket, érdeklődőket, mert ők is sokan voltak. A horgászhely minősítésére csak egyetlen jellemző: az előtte lévő hétvégén kilátogató és edzeni szándékozó versenyzők gyakorlatilag alig találtak maguknak helyet a párórás teszthorgászatra – lévén az egész part tele volt vidám, napbarnította sporttárssakal a megye számtalan településéről. A minimális nevezési díj ellenére is ebéddel látták vendégül a szervezők az indulókat szombaton és vasárnap is. Köszönet ezért a Szövetségnek a bajnokság minden résztvevője és szervezője nevében.

Csak az időjárás, csak azt nem tudtuk befolyásolni…

Már csütörtökön heves zivatar akadályozta az edzést nem kevés jéggel. Pénteken már majdnem a teljes mezőny edzett és ez is mutatta mennyire komolyan vették az idei bajnokságot versenypecásaink. Néhol szemerkélő esőben, néhol viharos szélben, de már ekkor kirajzolódott, hogy a jelentős mélységgel rendelkező Fás tavon fokozott jelentősége lesz annak, hogy ki-ki hol, hogy és milyen a táplálkozó halakat talál meg. Rakós bot, matchbot és néhol a rövidebb direktbotok (snecizők) is előkerültek. Nagy szerepe lett az etetőanyag és a föld előkészítésének, hogyan és hova (milyen mélyre) vigye az aromákat, a finom tápláló szemcséket és az élőanyagot. Több horgászhelyen arra is fokozottan oda kellett figyelni, hogy 13 méterben még mindig lejtett a fenék befelé. Maradtak nyitott kérdések szombatra, mert ugye a pályáról versenykörülmények mellett nem igen volt senkinek komolyabb tapasztalata.

Kezdődjék a verseny!

Szombaton reggel 6 órakor a sorsolás megejtése előtt rövid megbeszélést tartottunk: a 19 versenyzőt 2 szektorba osztjuk, “A” szektor a város felől 9 fővel és a “B” szektor a kőépület felől 10 fővel. A két szektor közt kihagyott hely okot adhatott arra, hogy a pálya alsó és felső szélső két helye mellett a belső szélső helyek is kiemeltek lehessenek. Azaz 3 forduló alatt a 19 pecásból 18 biztosan ül kiemelt helyen.

Az első forduló

Az első fordulóban kivétel nélkül mindenki a rakós botra tette a voksát. Bár többen is felvették a matchbotot rövidebb, hosszabb időre (volt aki elő se vette), volt akinél ezek a jól megválasztott váltások eredményeztek jó vagy jobb helyezést. Már ekkor látszott, hogy a pálya felső széle (B9 és B10) szinte kánaán. Ontotta a keszeget: karika, dévér az 5 dekástól a 70-80 dekásokig. Minden tolásra. Verhetetlen 2 hely. Így nem is csoda, ha már az első fordulóban egy csodálatos eredmény született. Gyors, pontos pecázással Erdődi András nyerte a “B” szektort a B10-ről (14.200 g) míg a második a már nem a fiatalos gyorsaságáról híres (de annál tapasztaltabb) Zahorán György lett a B9-ről (8.180 g). A rutin és a nagy tudás a belső helyek egyikéről kihozta harmadiknak Szilvási Szilárdot (6.380 g). 
Az “A” szektorra rányomta a bélyegét, hogy az 1-2-3 helyek sem csütörtökön, sem pénteken nem voltak “edzve”. A surranó pályán (A9) belső szélsőként Kiss István szépen csendben besöpörte a szektoregyet (5.340 g). A további helyekért nagyon szoros küzdelem folyt, néhol jelentős szerepet kapott a másik horgász kevéske halra történő horgászatának elrontása is – természetesen a szabályok betartása mellett. Második lett Potecz Attila (A6 – 3.410 g), harmadik Hegedűs József (A8 – 3.270 g). Az A1 és A2 nem tudott élni a fent említett okok miatt a kiemeléssel, továbbá megmutatta magát az A3 és az A5, mint a nádfalból frissen kivágott hely. A három forduló alatt az A5 a lehetséges 27 pontból 26-ot be is zsebelt, az A3 és az A5 együttesen a lehetséges 51 pontból 47-et.

A második forduló

A gyors mérlegelés, sorsolás és finom ebéd után a pakolás közben megjött a dél-keleti szél. A tó északi oldalán a Kereki útnál 30-40 centis tarajos hullámok mutatták a nagy vízen mit is jelent a nagy szél. Ennek megfelelően be is fújta a halat a szél az A szektor elé. Köszönhetően ennek (meg a délelőtti etetésnek) több, mint kétszeresére, 3 kilóval megnőtt az átlagos fogás. Az első óra az A1 és A2 (kiemelteknek) illetve meglepetésre a fentebb “ócsárolt” A3-as helynek indult nagyon jól. Nem volt meglepő, hisz Erdődi András, az első forduló “partegyese” horgászott rajta. De vége lett az első órának, a szél kicsit csendesedett és a nagy vízoszlopban elindult a visszafelé áramlás, azaz termetesebb halak fogásával beindult a szektor belseje. Nagyon. Csak a mérleg tudta megmondani ki is lett az első: Balogh Ákos (A8 – 9.010 g), ki a második: Dénes Sándor (A7 – 8.560 g) és ki a harmadik: Hajdú János (A9 – 8.500 g). Az említett Erdődi András az A3-ról utolsó előttiként (8. hely) állhatott fel, pedig egy óra elteltével talán még vezetett is kb. 3 kiló hallal. Biztosak lehetünk benne, hogy nem a versenyző felejtett el a 3 órás szünetben pecázni. És egy apró megjegyzés: a szektor utolsóságtól a másik említett hely, az A5 mentette meg – és ezzel nem az ott horgászó kiváló versenyzőt szeretnénk minősíteni. 
A “B” szektorban a B10-et megint Timár-Mix-es versenyző, a tavalyi év veterán országos bajnoka, Nyári Tamás húzta. Balról három Matchfishing-es “támadhatta”, köztük az egyre kijjebb, a B10 féle kánaán felé húzodó Szilvási Szilárd (B8). Tamás nem tudott élni a lehetőséggel, nem találta a nagyobb példányokat, ami nem is lett volna baj, ha nem cca. 100 db 7 dekás keszeget fog (ami nem kis teljesítmény!), hanem 130 darabot. Így végül hetedik lett a szektorában. A szektor második és harmadik helyén holtversenyben Szilvási Szilárd (B8) és Miloszrdni László (B1) lett 8.750 grammal. Laci match-boton kilós pontyot is fogott, továbbá megakasztott egy „10 plusszos” amúrt is, amit állítólag Szilárd is látott az etetésén. 7 hely volt közöttük :)))
De akkor ki nyerte ezt a szektort? A B6-ról Hollósi László. Arról a B6-ról, ahonnan az első fordulóban szektorutolsót csináltak. Tudatosan felépített (percnyi pontossággal betartva) váltott matchbotozás és rakózás. A 9.090 gramm hal 2/3-a bentről jött. Onnan, ahol a szél balra fújt, de a víz jobbra áramlott. Pontos, fenék feletti matchezés – ennyi. Meg kell még említeni Kiss Istvánt (B3 – 8.250 g), aki negyedik lett a szektorban, így a következő élmezőny kialakulásával mehettek haza a versenyzők pihenni:

1. Kiss  5 p
2. Hollósi 5 p
3. Szilvási 5,5 p
4. Miloszrdni 6,5 p
5. Dénes 7 p
6. Zahorán 8 p
7. Hajdú 8 p
8. Potecz 8 p
9. Erdődi 9 p 10.Balogh 9 p (azonos pontszám esetén a több fogott hal dönt)

A harmadik forduló

Már a sorsolásnál hatalmas volt az izgalom! És az eső, ami a mérlegelésig ki is tartott. A végső győzelemre is esélyesek közül Hollósi, Szilvási és Dénes még nem ült kiemelt helyen, de Balogh Ákos is nagyot ugorhatott volna egy jó kiemelt helyes pecázással. Kiss, Miloszrdni a jó belső helyek egyikében bízhatott csak. Először a kiemelt helyek kivételével húzott az a 12 versenyző, aki már ült azok valamelyikén. Majd bekerültek a kiemelt helyek és az érdekesség kedvéért: bent volt még egyedüliként az A3! Szilvási elsőként kihúzta a B9-et (még közelebb a kánaánhoz, de nem teljesen!), Bata Zsolt elvitte az A3-at (nagyon nagy kő esett le mindenki szívéről), Dénes A1, Hegedűs B1, és Hollósi B10(!) – a harmadik Timár-Mix-es a kánoánban:)). Volt aki felkiálltott: eldőlt! Kiss Pista B7, Szilvási B9, Hollósi B10. Aki itt nyer: BAJNOK.

De ne rohanjunk előre

Az “A” szektorban az A3 és az A5 hozta a “formáját”. Itt jegyzem meg, hogy Bata Zsolti volt az, aki egyedül nem ülhetett kiemelt helyen, ráadásul ült az A5-ön és az A3-on is. A legpechesebb versenyző volt a bajnokságon.
Ellenben az A1 és az A2 végre rászolgált a kiemelés rangjára. Dénes Sándor (A1 – 6.900 g) nyert – köszönhetően Süle Attila barátjának kitartó 3 órás, egyedi “hangzású” noszogatásának is. Bartyik László pedig az A2-ről 6.100 grammal harmadik lett. A szektor belső fele megint a forduló második felében jött fel, de most nyerni onnan nem tudtak: Potecz Attila (A7 – 6.880 g) harmadik 2 dekával a győztes mögött, Balogh Ákos (A9 – 6.000 g) negyedik 10 dekával a harmadik mögött. 
Az A6-ra sorsoló Miloszrodni László hiába fordult az utolsó fordulóra az előkelő negyedik helyen, és a “B” szektorban horgászók keresztbeverése esetén akár a győzelemre is gondolhatott volna, a szektor 7-je nem ezt jelentette.
A “B” szektor méltó volt a bajnoki cím eldöntésére. A 10 versenyző 73,3 kg halat fogott. Három óra alatt! A “kánaán”, azaz a “B” szektor felső 5 helye 55.580 g halat adott, versenyzőként 11.116 g! Keszeges pályán páratlan Magyarországon! 

Nézzük sorban őket: A B6-ra Dr. Bagdi Árpád ült, aki végre a korábbi bajnoki dobogós formáját igazolva horgászott 8.870 grammal 4. lett. B7-ről az addig vezető Kiss Pista 8.570 grammot mérlegelt, ami kiváló teljesítmény, de itt és most csak a szektor 5-re lett elég. Így le is maradt a dobogóról. A B8-ra sorsolt Erdődi András újra bebizonyította, a második fordulós (A3-as) kisiklás lehet nem az ő hibája volt – 9.950 gramm és harmadik. B9 és Szilvási Szilárd. Teljes mértékben tudatában volt: ha megveri a B10-en ülő Hollósit, akkor ő a bajnok. Mindent megtett ezért, kockáztatott, a szélsőségekig elment (el is vesztett több kiló halat), de nem volt elég a 12.630 gramm, csak a 2. helyre. B10 és Hollósi László. Folyamatos esőzés, sár, 13-14 fok, de ő végig horgászta egy szál rövidujjú pólóban. Felfokozott, adrenalinban gazdag állapotban, minden külső dolgot kizárva tudta: innen csak ő veszíthet. Reggeli (900) dudaszótól a déli dudaszóig. Bot be hal ki. Rövidebb bot (11,5 m), pontos és folyamatos etetés, egy percnyi kihagyás nélkül. 15.560 gramm hal, szektor egy – és BAJNOKI CÍM. Ráadásul bajnoki címvédés! Elsőként a bajnoki második Szilvási Szilárd gratulált, akinek reményeink szerint a hónap végén megrendezésre kerülő Európa Bajnokságon mutatottak után is lehet majd gratulálni. 


És természetesen a mérlegelés végére, az összepakolásra a nap is kisütött!


A dobogósok: 1. Hollósi László (középen) 2. Szilvási Szilárd (jobbra) 3. Dénes Sándor (balra)

A finom ebéd elfogyasztása után az eredményhirdetésen a győztesek átvehették a díjakat, és az egymással mindent részletesen megbeszélő és tréfálkozó vetélytársak megtudhatták: 323 kilogramm halat fogtak, fejenként átlag 17 kilogramm, fejenként, fordulónként 5.700 gramm! Gyönyörű!

A végső, teljes sorrend:

1.  Hollósi László 6 p 27.750 g 
2. Szilvási Szilárd 7,5 p 27.760 g 
3. Dénes Sándor 8 p 18.330 g 
4. Kiss István  10 p 22.160 g 
5. Potecz Attila  10 p 15.270 g 
6. Erdődi András 12 p 27.960 g (legtöbb fogott hal) 
7. Balogh Ákos  13 p 16.990 g 
8. Miloszrdni László 13,5 p 18.370 g 
9. Hajdú János  14 p 18.060 g 
10. Zahorán György 17 p 17.210 g 
11. Dr. Bagdi Árpád  17 p 15.600 g 
12.  Szilágyi Zsolt  17 p 15.340 g 
13. Bartyik László 18 p 14.560 g 
14. Nyári Tamás  19 p 15.200 g 
15. Hegedűs József 19 p 12.980 g 
16. Tóth Zoltán  21 p 10.980 g 
17. Kiss Dániel  24 p 10.060 g 
18. Bata Zsolt  25 p   8.990 g 
19. Dr. Kutyej Lajos  29 p   9.570 g

Gratulálunk, és további sportsikereket minden résztvevőnek! Találkozunk a Megyei Csapatbajnokságon ugyanitt!


Hollósi László – 1. helyezés, a bajnok – Ezek a halak mentették meg az első fordulóban


Szilvási Szilárd – 2. helyezés, 1. forduló, messze még a kánaántól, matchbotozás (szinte) Novi Sad-i eresztékkel


Dénes Sándor – 3. helyezés, Sada mindent megtett a sikerért

Kiss István – 4. helyezés, Szépen csendben jól meglepett mindenkit


Potecz Attila – 5. helyezés, Megbízhatóan hozta a „kötelezőt”


Erdődi András – 6. helyezés. Csak az a fránya A3 ne lett volna
 


Balogh Ákos – 7. helyezés. Csak az a fránya A5 ne lett volna


Miloszrdni László – 8. helyezés – Két forduló után még éltek a remények


Hajdú János – 9. helyezés – Az örökvidám Nagypenge


Zahorán György – 10. helyezés – A „kánaánban” ő is aratott


Dr. Bagdi Árpád – 11. helyezés – A kép a fotós dicséri. 40 percet várt, hogy Bobyt hallal fényképezhesse le az első fordulóban


Szilágyi Zsolt – 12. helyezés – „Kleiner Fisch ist gut Fisch”


Bartyik László – 13. helyezés – Laci bácsi kicsit hazai pályán, az a mosoly mindent elárul:))
 


Nyári Tamás – 14. helyezés – A B10-en (is) kellettek volna ezek a példányok


Hegedűs József– 15. helyezés – Pedig jól csinálta


Tóth Zoltán– 16. helyezés – Egyre jobb, a biharugrai hős


Kiss Dániel – 17. helyezés – A legfiatalabb, övé a jövő


Bata Zsolt – 18. helyezés – A legpechesebb. De nagyon.


Kutyej Lajos – 19. helyezés – Alenök úr – végigcsinálta, már a résztvétel is fontos


Időjárás – tök utolsó – Mindenki legyőzte!

Cikk: „Ákosapukája” (Balogh Attila)

Képek: Nemes Attila, Petényi Roland, Balogh Attila

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük