Csukaikrek az őszi élővizekből

Hosszúságukat tekintve tökéletes azonosságot mutat az a két szép vízi ordas, amelyekről az őszi időszakban kaptunk a fogási körülmény leírásával gazdagított beszámolót. Különbség azonban, hogy míg az egyik ragadozó a szövetségi vizek egyik régi, frekventált helyszínén került horogra, addig a másik egy hajdanvolt halászvízen. Dupla respect fogásért, elengedésért!

Fogási beszámoló

Komlósi Kálmán

  • Fogás ideje: 2016.10.15. / 16 óra 57 perc
  • Vízterület: Hármas-Körös, felvíz
  • Halfaj: Csuka
  • Fogott hal adatai: 5 kg (becsült) / 79 cm
  • Fogási körülmények:

​A szép halat csónakból, pergetve sikerült egy 15 grammos Cheburashka ólom, offset horog, 7 cm-es gumihal, 0,12-es fonott zsinór/0,25-ös fluorocarbon előke kombóval megfogni. A kapása elég intenzív volt, a fárasztás során keményen küzdött. 12 méteres mélységből felhozva, először csak tippeltünk, hogy milyen hal lehet, a süllőt kizártuk mert a védekezése nem a süllőére volt jellemző. A horog a szájszélébe akadt, de még így is majdnem elharapta az előkét, szerencsére kibírta. A horogszabadítás után visszahelyeztem éltető elemébe.


Fogási beszámoló

Varga Péter

  • Fogás ideje: 2016.11.01. / 15 óra 20 perc
  • Vízterület: Berettyó, Kopasz-kanyar
  • Halfaj: Csuka
  • Fogott hal adatai: 4,88 kg / 79 cm
  • Fogási körülmények:

​Enyhén felhős idő, melegfronti hatás volt aznap, mikor a Berettyón, a Kopasz-kanyarban, kicsit zavaros vízben, a kanyar belső ívén, csendesebb folyásban sikerült megakasztottam ezt a szép csukát. Vagyis mondhatnám úgy is, hogy ő akasztott meg engem, hiszen ránehezedett a 2,4 m / 14-40 gr dobósúlyú pergetőbotomra, felavatva a frissen vásárolt, narancs színű Rapala DTF09-t.

A fárasztása kb. 5 percig tarthatott, mely során először azt hittük, egy nagyobb harcsával lesz dolgunk. 3-4 méter mélyről sikerült felhozni. A fotózás és mérlegelés után természetesen visszanyerte életterét ez a gyönyörű példány.

Folyóvízi élőhalas rablózás során pár éve sikerült már fognom majdnem kétszer ekkorát, de pergetve eddig ez a friss fogásom a rekord. Mindenféleképpen élményekben gazdag délutánt töltöttünk a vízparton, hiszen nem ő volt az egyedüli, csupán méretei miatt emelkedett ki!