KHESZ–Balogh és Balogh Békés Megyei Feeder Horgászbajnokság

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége éves versenynaptárában már ötödször szerepelt a megyei egyéni feeder bajnokság. Idén a békéscsabai Fást-tó Wagner utcai egyenese volt a helyszín. Mint ahogy az várható volt, az éppen csak felmelegedő bányató mély vízének meghorgászása sok versenyzőt „elijesztett”, de aki számított az itt volt és nagyon szép, érdekes, kemény bajnokságot vívott.

Békéscsaba, Fást-tó (Wagner utca), 2016. május 29.

Mindenki nagy örömére kellemes időjárás fogadott minket már a reggeli sorsoláskor. A 11 versenyző egy nagy szektorba lett sorsolva, két fordulóban, irányított kiemelés mellett (A1, A2, A10 és A11). Kétszer négy óra állt rendelkezésre a halfogásra, tehát egy gyors szabályfrissítés után szektorelfoglalás és 7:45-től nehézetetés, majd 8:00-12:00-ig horgászat.

Az izgalmak ekkor kezdődtek. Ki a helyismeretében, ki a kellő felkészülésében, ki a rutinjában bízott, de azt senki sem tudhatta, hogy melyik arcát mutatja a csodálatos környezetben fekvő Fás-tó. Vajon uralkodnak a törpeharcsák, vajon lemegy fenékre a félkilós ponty és esetleg megjelenik-e vízközt  még elérhető mélységben a tó híres hala, a lapátnyi dévér? Délelőtt 9 órára kiderült.


Balogh Ákos szákolás közben

Merítős halak fogása dominált, főleg ott, ahol előző nap minőségi edzés volt. A szektor baloldalán (8-9-10 helyek) kialakult egy folyamatosan fárasztós, szákolós, merítős, vidáman beszélgetős fej-fej melletti verseny. Közülük Erdei Attila került ki győztesen 9.200 grammal Szabó József (9.020 g) és Szabó Zsolt (8.600 g) előtt, de hogy nem ők nyerték a fordulót, az annak volt köszönhető, hogy kevésbé látványosan, kevésbé láthatóan, a 3-as helyen Balogh Ákos (a nagyobb egyedsúlyoknak köszönhetően) 10.160 grammal beelőzött. A jelenlévő nézők, szurkolók elmondhatták, hogy ritkán láttak látványosabb, élvezetesebb küzdelmet vízparton.

Az előzetesen ígéretes helynek tűnő A1 nem működött Molnár Gábor (Ájnci) keze alatt, letörpésedett, és azokat is csak ritkán tudta kifogni. Szűcs Zsolti a 2-es helyen későn jött rá hogy hol és hogyan pecázzon, Hegedűs Józsi a 4-es helyen szintén nem találta a megoldást. Szűcs Endre (5. hely) és Petruska Laci (7. hely) láthatóan kevés etetőanyagot használt, nem is tudta maga elé állítani a halakat. Olejár Pali (6. hely) a pálya közepéről hozott egy jónak mondható 5-öst, Patkás Józsi a bal szélen későn lendült bele.


Szabó Zsolt nagy hala


Szabó József nagy hala

A közösen elfogyasztott ebéd után 14:00-18:00 között második forduló. A sorsolás is már érdekesen alakult. Petruska Laci és Szűcs Endre a mezőny legvégéről elvitte a két pályaszélt, de a másik két kiemelt helyre a negyedik Szabó Fidi (2. hely) és az élen álló Balogh Ákos (11. hely) ülhetett. Utóbbi örült is neki, hisz ez a három egymás melletti halas helyek egyike volt. Viszont az első fordulóban győzelmet jelentő 3. helyre a harmadikként forduló Szabó Józsi ülhetett és Erdei Attila maradt a halasnak mondható 8. helyén. Bizakodott is mindenki, hiszen bármi lehet és a fordítottja is. És az is lett. Mindennek a fordítottja, ami a halfogást, a bő zsákmányt illeti!

Nehezen, nyögvenyelősen, nagyon lefinomítva, keresgélve, variálva lehetett egy-egy 10 dekásnál is kisebb halat 8-10 percenként minimális pedzítésre rávenni. Erdei Attila másfél óra elteltével 2(!) szákolós halával, kb. 1 kiló hallal toronymagasan vezetett, Szabó Fidi és Petruska Laci (jobb szél) belátta, ha törpézni kell, akkor törpézni kell, de mindenki más örült, hogy ha volt 2-3-4 hala, ami összességében hol 15 dekát hol 20-25 dekát jelentett.


A második forduló „kulcsa”

Aztán szép lassan megfordult a sorrend az elején. Attila beletürelmesedett a kapástalanságba (4. lett 2.040 g), így a két törpézős lassan, aprólékos munkával elé kerekedett (Szabó Zsolt 3.120 g 2. hely, Petruska Laci 2.640 g 3. hely), és Balogh Ákos a számtalan variáció kipróbálása közben beleakadt valami megoldásba, mert az utolsó órában fogott vagy 3 kiló halat (összesen 4.700 g), meg is nyerte a második fordulót is. Gratulálunk, címvédés, újra két szektoregyessel!

Saját elmondása szerint a jól gondozott, így jól tűzhető és jól mozgó tűzőszúnyog nagyobb mennyisége a horgon jelentett megoldást és a szinte kézben tartott bottal folyamatosan mozgatta a csalit hol fenéken hol akár 1 méterrel felette, vízközt.

A feszült mérlegelés után azonnal kialakult a sorrend, és a dobogó mindhárom fokára tekintve kijelenthetjük, hogy a békés megyei feeder horgászat „fővárosa” újból Sarkad lett.

Gratulálunk a résztvevőknek, gratulálunk a versenyzőknek és sok sikert kívánunk a Sarkad Team Feeder tagjainak (Balogh Ákos, Erdei Attila, Molnár Gábor, Szabó Zsolt) az idei első Országos Feeder Csapat Bajnokságon!

Cikk, fotó: Balogh Attila

Az V. KHESZ– Balogh és Balogh Békés Megyei egyéni Feeder bajnokság hivatalos végeredménye:

1. Balogh Ákos 4 p 14.860 g
2. Szabó Zsolt  6 p 12.140 g
3. Erdei Attila  6 p 11.240 g
4. Szabó József  9 p 10.780 g
5. Olejár Pál  14 p 5.250 g
6. Petruska László  14 p 3.620 g
7. Szűcs Zsolt  15 p 4.600 g
8. Szűcs Endre  15 p 3.100 g
9. Patkás József  16 p 4.720 g
10. Molnár Gábor  16 p 3.700 g
11. Hegedűs József  19 p 2.460 g