Nem csak környékbeliek, hanem az ország más szegleteiből érkező horgászok is részt vettek a III. Békés Megyei Bojlis Találkozó első fordulóján, amit április 28. és 05. 01. között bonyolítottak le a KHESZ főtámogatói közreműködésével a Fás-tavon. Az Élvehal Egyesület által életre hívott 72 órás viadal több szempontból is érdekesnek ígérkezett: egyrészt hasonlóan szervezett keretek között még nem horgásztak a legendás bányató nagytestű pontyaira, másrészt – kizárólag a versenyre korlátozva – engedélyezetté vált a csónak, a radar és a behúzós horgászmódszer használata.
A Fás-tóval kapcsolatos ilyen irányú, kifejezetten nagyhalas versenytapasztalt híján jó néhány kérdőjel körvonalazódott az eseménnyel kapcsolatban: alkalmas-e egyáltalán a messze földön „félelmetes” hírű, sok pontján horogvesztő víz egy sikeres bojlisverseny megrendezésre, a résztvevő 12 csapat tagjainak – akik közül sokan először horgásztak a tavon – tud-e kellő versenyélményeket nyújtani a víz, illetve étvágyuknál lesznek-e a nagyobb testű pontyok a tavasszal lassan melegedő 8-10 méteres mélységeket is rejtő bányatóban.
Megnyitó, szabályismertetés
A csütörtök délutántól, vasárnap délutánig tartó verseny minden szempontból remekül vizsgázott. Már az első nap délutánján-estéjén megtörténtek az első komolyabb bojlielhúzások és bár a tórekordot jelentő 20 pluszos fogás közelébe senki sem került, a számos 10 kiló közeli, illetve egy 13,5 kilogrammos gyönyörű palaszürke színezetű tőponty a verseny szervezői szerint beváltotta a tóhoz fűzött bojlis reményeket.
Persze a csapatok nem egyformán részesültek a sikerekből, a 187 kg-os összfogásból a győztes team négy hallal 38,75 kilogrammot tudhatott magáénak és három csapatnak nem sikerült csupán halat fognia, de „élmény” nélkül ők sem maradtak: kapásig mindenki eljutott, egyiküknél például hét horgon lévő halból hét nyert egérutat a víz alatti akadóerdőben.
A 3. helyen végzett Horgász Carp Team csapata
A Fás-tavi bojlis találkozó második, szeptemberi fordulójára tehát egy jól sikerült első etap után kerülhet sor és ennek kapcsán mindenképpen ki kell emelni a profi szervezési és rendezési körülményeket, illetve a résztvevő csapatok egymással szembeni sportszerűségét, a halakkal, vízparti környezettel szemben tanúsított példás hozzáállását.
A verseny számos érdekes momentuma közül egyet illő külön említeni: a bojlisok fás-tavi tusáját egy olyan csapat nyerte, amelynek tagjai először látogattak a 45 hektáros vízhez és rögtön egy rangos versenygyőzelemmel esetek át a tűzkeresztségen.
Az Abiotic Carp Baits Team ekkor még csak remélte, hogy kegyeibe fogadja őket a Fás-tó
Az izgalmas, „pontállásban” igen fordulatos napok-órák izgalmairól Jávorka Dániel, az első helyezett Abiotic Carp Baits Team csapat frontembere, a jövőgenerációs „abiotikus” pontycsalik megalkotója adott riportbeszámolót:
– Ha igazak a rólad szóló pletykák, szereted a kihívást jelentő vizeket. Mennyire adta fel a leckét a Fás-tó, mit gondolsz erről a korábban számodra ismeretlen vízről?
– Nem hogy szeretem, sokkal inkább nem is tudnék ma már kihívás nélkül elképzelni egy horgásztúrát. A kihívás egyenlő a küzdelemmel, a küzdelem pedig a fejlődéssel. Vagyis maga a kihívás produkál rutint a horgásznak és aki csak könnyű vizeket vallat, az hosszútávon nem lesz képes egyes szituációkat problémamentesen megoldani. A Fás-tó, adottságait tekintve úgy vélem egyedülálló vízterület a „Hardcore” kategóriába sorolható helyszínek között is. Ha látatlanba kéne leírnom valakinek, az lenne az első mondatom: körülbelül mint Pölöske, csak bányató kiadásban. És aki próbálta már zsinórszabadító kampó bevetését ágas-bogas vízen, annak bizonyára nem nehéz elképzelni, hogy az itteni 7-8 méteres átlagmélység mellett mennyi esély van sikeresen használni az említett eszközt. Vagyis itt tényleg nagyon rafináltnak kell lenni a horgásznak, ha egy darabosabb halat szeretne a merítőhálóig eljuttatni.
– Akárcsak a többiek, ti is alaposan igyekeztetek feltérképezni a tómedret. Milyen pálya volt előttetek és milyen taktikát építettetek fel rá?
– Csapatverseny révén értelemszerűen kettőn áll a vásár, így Medve Pisti csapattársammal már jóval a verseny előtt elkezdtünk taktikázni fejben. Maga az alapkoncepció, illetve kiinduló terv az volt, hogy találjunk egy viszonylag sekélyes púpot, amin kialakítunk egy szénhidrátos jellegű etetést, ezt fogjuk két bottal vallatni, kettővel pedig magasabb fehérjetartalmú csalival keressük a halat, hol mélyebb, hol sekélyebb részen. És amelyik taktika jobban fog működni, arra fogunk ráállni.
Terepszemlén a csapatok (háttérben a későbbi győztes Abiotic Carp Baits Team)
A pálya előttünk a következőképpen nézett ki: a meder a parttól 15-20 méterre elérte a 8-9 méter főmélységet és ezt egészen 100-110 méterig tartotta is. A radarunk kijelzője szerint elszórtan itt is voltak alattomos víz alatti akadók, így gyorsan világossá vált, hogy a csónakos fárasztás minden esetben létfontosságú lesz. A szektorunk jobb szélén, a parttól mintegy 20-30 méterre volt egy szép, 6,5 méteres púp, illetve az említett 100-110 méteres távolságban is észleltünk 6 méter körüli mélységet, ami után hirtelen ismét visszatört a meder 8-9 méterig. Az engedélyezett 150 méteres behúzási távolság alapján még a hatos púptól bentebb is szétnéztünk és így bukkantunk rá 140 méter környékén egy 4 méteres mélységű szakaszra, melyet a tavat régebb óta ismerők az egykori bányagödörben futó gátszerű útként definiáltak. Ezt az utat azok a csapatok érték el, akik az 1-es és a 4-es hely közé húztak. Ennek a szakasznak az érdekessége az volt, hogy a part felé nézve a mélység a 8-as medret szakadékszerűen érte el, a 4 méteres rész határától a part irányába 1-2 métert haladva máris nyolcas vizet mértünk. Ha mindez nem lenne elég, ennek az 1-2 méternyi szakadékszerű rézsűnek az oldalából, akár a kerítéselemek, úgy álltak ki elszórtan a kisebb-nagyobb, több méter magas fák.
A szebb halak kivétele még csónak segítségével sem egyszerű feladat a Fás-tavon
Ez a pálya tűnt a legszimpatikusabbnak, ide alakítottuk ki a szénhidrátos etetésünket, és közvetlen a törés határára helyeztük el a dőlőbójánkat. A töréshatárt nem volt nehéz megtalálni, hisz a bójánk elsüllyedt volna a „feneketlen kútba” ha a platótól valamelyest visszább rakjuk. Kitapogattuk vele pontosan azt a határt, ahol még nem kezd el a meder leszakadni.
– 7,70 kg, 8,20 kg, 9,35 kg, 13,50 kg. Négy jó hal. Ez is a tudatos stratégiának köszönhető, vagy puszta szerencse, hogy csak a nagyok jöttek?
– Már a verseny előtt is feltettünk mindent egy lapra. Ha már bojlival horgászunk, inkább kevés halat fogjunk, de az darabos legyen! Ennek megfelelően mindennemű gyors oldódású anyagot (pellet, oldódó bojli, method, stb.) teljes mértékben kiiktattunk az elképzelésünkből, csak a magok és a főzött bojlik kaptak szerepet az etetésünk kialakításában. A „halfogó” csalink a gyakorlatban is már több alkalommal, számos helyszínen bizonyította erős szelektáló hatását, így végül is a csaliválasztás tekintetében beszélhetünk tudatos, nagyhalas stratégiáról. Azonban azon most még mi is picit meglepődtünk, hogy a 16 mm-es bojliátmérő ellenére sem volt kisebb testű halunk a verseny alatt, még a két halvesztésünk is darabosabb érdeklődőkhöz volt köthető.
– Az utolsó halatoknál, ami a verseny legnagyobb fogása is lett, éppen a szektorotoknál voltam. Az egész akciót filmre tudtam venni. Ugyan saját bevallásod szerint nagy versenyrutinod nincs, a felvételeken jól látszik, hogy nagyhalas tapasztalatod, „akciórutinod” annál több. Bár fogtál már kétszer ekkora pontyot is, a hallal partra lépve azt mondtad az örömtől sugározva: – „Na, ezért jöttem!” Volt valamiféle elvárás a verseny előtt magaddal szemben?
– Elhangzott a kulcsszó: „A verseny legnagyobb fogása”. Minden egyes versenyen, amin eddig részt vettem, ez volt a kitűzött célom. Ugyanis számomra ettől bojlizás a bojlizás. A hal kifogásakor pár óra volt már csak hátra a versenyből, így titkon bíztam benne – illetve sejtettem is –, hogy az enyémnél már nem kerül elő nagyobb „jószág”.
A verseny best of hala
– Egy korábbi, veled készült interjúban már lelepleztelek, hogy egyetemi tanulmányaidat – mint tudományos ismereteket – „belegyúrod” a bojlikba és jövőgenerációs csalikat gyártasz. Az „abiotikus” bojliaidnak mekkora szerepet tulajdonítasz a győzelemben?
– Sokat. Ezeket az ismereteket ugyanúgy kamatoztattuk ezen a versenyen is, mint bármelyik hobbipecán, szükség is volt rájuk, hisz nagyon nehéz volt a terep és ahogy el is hangzott, most horgásztunk itt még csak életünkben először.
– Melyik ízesítésű/fajta csalid hozta horogra ezt a négy szép halat?
– Mind a négy halunk egytől egyig a pisztáciás bojlinkat választotta, amelyet fél szem ananászos fluo pop-up bojlival könnyítettünk ki. A keresőbe lerakott szerelékeink nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, így a verseny második felére mind a négy bottal átorientálódtunk a szénhidrátos etetésünkre.
Mind a négy hal a pisztáciás ízt választotta
A nyerő csali
– A már említett korábbi interjúban azt mondtad, hogy az általad fejlesztett csalik felhasználhatósági szempontból többet tudnak bármely piaci társuknál, ugyanis pontosan meg tudod mondani bármikor, bárkinek, hogy melyik bojlid használatát mikor és miért ajánlod, vagy miért nem. A fás-tavi nyerő „golyó” miért volt jó választás?
– A sekély rész/szénhidrátos etetés teória sem a véletlen választás műve volt. Sekély vízben jobban átszűrődik a napfény és nem csak a víz hőmérséklete kedvezőbb ilyenkor itt a halak számára, hanem a biológiai és a kémiai folyamatok révén sokkal nagyobb itt a víz pH értéke, mint a mély részen. A szénhidrátos bojlik pedig pontosan a lúgos közegben fejtik ki leggyorsabban hatásukat, ergo minél magasabb a pH értéke, a szénhidrátos golyó annál figyelemfelkeltőbben fog viselkedni a hal számára. Ezen felül az is egy jó kiindulópont, hogy a nagy bányatavakon – főleg egy ilyenen, ahol a meder tele van fával – a halak számára bőségesen áll rendelkezésre az irdatlan mennyiségű természetes, magas fehérjetartalmú táplálékforrás. Így nekik a szénhidrátok emésztési szempontból hasznosak, hisz a belőlük kinyert glükogenetikus aminosavak egyfajta energialöketet adnak a gyorsabb és hatékonyabb emésztéshez, emellett lehetővé teszik számukra a fehérjék bontása során az ún. peptidkötések létrejöttét, amelyek a fehérjéket alkotó aminosavak hatékonyabb hasznosulását hivatottak elősegíteni.
A nagyhalas stratégia tudatos döntésekre épült
A szénhidrátos golyók további előnye, hogy a megfelelő, darabos összetevők használata mellett elérhetjük, hogy a bojli többórás áztatás után elkezdje kiadni magából azokat a mikroszemcséket, amelyek a vízközt tartózkodó halak figyelmét hívják fel. Ez pedig egy bányatavon, ahol a halak igen nagy teret, hatalmas vízoszlopokat járhatnak be, különösen fontos lehet. Az alacsony halliszttartalom pedig kizárja annak a jelenségnek a veszélyét, hogy a termoklin réteg által kialakult hőmérséklet-különbségek következtében megdermedjen a bojlink a hideg vízben. Ugyanis hiába mér(t)ünk 13 fokot a vízfelszínen, ha a meder körül ez a hőmérséklet már lehet, hogy 10 fok sincs. Az pedig köztudott, hogy a magas zsír-, illetve olajtartalmú komponensek hideg vízre „érzékenyen” reagálnak és ez a bojli fogósságát tekintve visszaüthet ilyenkor még, pláne egy bányatavon.
– Szeptemberben jön a második forduló. Megvan-e már a taktikátok, vagy majd az adott helyzethez igazítjátok?
– Félig-meddig igen, de a megfelelő taktika kiválasztásában nagyon nagy szerepet fog kapni az is, hogy melyik helyet húzzuk, és milyen lesz előttünk a meder.
– Többi csapatról, szervezésről, fás-tavi versenyhangulatról mit gondolsz összességében?
– Öt csillag, big like, maximális respect. Jártam már olyan versenyen, ahol a csapatok a nagy versenylázban elveszítették a fejüket és nem azzal foglalkoztak, hogy mit kéne másképp csinálni, hanem azzal, hogy miképp lehetne keresztbe tenni a másik csapatnak. Itt ilyesmiről szó se volt, legkisebb jelét se tapasztaltuk effélének, ezért külön szeretnénk elismerésünket kinyilvánítani az induló csapatok sportszerű hozzáállásához! A szervezők is kitettek magukért, bármilyen probléma merült fel, ők készségesen segítettek. Köszönet nekik is rendezvényük színvonalas lebonyolításához!
– Hol lehet téged/horgászataidat követni, illetve infókat begyűjteni bojlijaidról?
– A jelenleg is működő Facebook oldalunkon, illetve a www.abioticbojli.hu név alatt hamarosan induló weboldalunkon.
Cikk, fotó, videó: Tószögi György
Víz alatti és légi videó felvételek: BMBT