Május utolsó vasárnapján a szövetség hagyományos gyermeknapi horgászversenyén, az Élővíz-csatorna belvárosi szakaszát ismét szép számú gyereksereg vette birtokba Békéscsabán. Talán csak néhány, jól megszokott horgászhelyére vágyó éltesebb csabai horgász méltatlankodott azon, hogy a népes – és az évek múlásával egyre csak gyarapodó – mezőny, az Árpád fürdő hátsó bejárati kishídjától, már egészen a szoborsétány végéig, majd egy kilométeren keresztül „nyújtózkodott”.
A zömében jól ismert gyerekarcok mellett most is érkeztek olyanok, akik vagy először próbáltak meg helytállni horgászversenyen, vagy éppen a nemrég lezajlott Sulikupán kaptak kedvet horgásztudásuk, szerencséjük megmérettetéséhez. Bár az Élővíz-csatorna ránézésre nem egy „nehéz pálya”, azért mind tudás, mind szerencse kérdésében szükség van azokra a minimumokra, amelyek megmenthetik a kezdő vagy éppen haladó kishorgászt a kudarctól.
Gyülekező az Élővíz-csatorna partján: volt aki Gyomaendrődről érkezett a versenyre
Éppen ezért a szervezők most is figyelmet fordítottak arra, hogy a köszöntőben elhangozzék: bár a horgász-szaklapok, a tévé és az internetes tartalmak bűvkörében az orsós=nagyhalas módszerek csábítóak ugyan, de egy egyszerű, igazán finoman összeállított spiccbotos szerelék itt a csatornán verhetetlen, és az egyik legintenzívebb, legszórakoztatóbb horgászélményt adja. És persze az sem mellékes, hogy a spiccbotos horgászat az az alapvető iskola, amiben a leginkább érdemes elsajátítani a szerelékkészítéstől a kapásreflexig terjedő általános horgászrátermettséget. Ráadásként pedig nem elhanyagolható momentum az sem, hogy spiccbottal nem csupán tenyérnyi halakat lehet fogni. Erről alighanem azok az élővíz-csatornai spiccbotos horgászok mesélhetnének leginkább, akiket egy-egy hármas-négyes ponty már jó alaposan megsétáltatott a csatornaparton.
De hogy ne csak szóban hangozzék el a spiccbot dicsérete, a gyereknapi horgászverseny hagyományainak megfelelően a helysorsolás előtt rövid horgászbemutatót tekinthettek meg a gyermekek. A szerelék, kezdők számára ügyes-bajos elkészítését, az etetőanyag előkészítését és az etetés procedúráját Szekerczés Sándor versenyhorgász olyan boszorkányos rutinnal végezete, hogy mire az utolsók között regisztrálók is felfedezték, hogy a többi gyerek karéjában valami érdekes történik a vízparton, addigra Szeki, a spiccbotot már ide-oda tekerve és csavargatva igyekezte megakadályozni, hogy egy nagyobb testű hal – valószínűleg ponty –, ne tépje le a 0,10-es előkét. A gyakorlott mozdulatok ugyan megkímélték a vékony zsinórt, ám a pici, inkább bodorkára méretezett horog kipattant a vastagabb halszájból, máris fontos gyakorlati tanulságot felfedve a horgászat rejtelmeiből.
A bemutatón testesebb hal is akadt, de a túl kicsi horognak
meglett a tanulsága
Ezt a szép compót érdemes volt megcsodálni
Néhány kárász meg keszegféle és még egy izgalmas „horogkipattanós” pontyfárasztás után már nehezen lehetett visszatartani a gyerekeket, így gyors helysorsolás után, a kiíráshoz képest kicsit hamarabb kezdődhetett el a két óra időtartamú verseny. Bár nagyobb testű halat a gyermekeknek sem sikerült kifogniuk, a szervezőknek nagy örömet jelentett, hogy a jellemzően bodorka, vörösszárnyú keszeg, ezüstkárász, küsz, naphal vegyes fogásból, szinte kivétel nélkül mindenki kivette a részét, persze ki több, ki kevesebb sikerrel.
A tudás és a horgászszerencse találkozása mindig verhetetlen…
A város betonútjai fölött már hamisítatlan nyári hőség terjeszkedett, mikor délidő előtt egy órával véget ért a verseny és a csatornaparti fák jóleső hűvöse alatt megkezdődött a legizgalmasabb rész, a mérlegelés. A helyről helyre vonuló mérlegelőcsapatok jegyzőkönyveibe sorra kerültek be a gramm szerinti összfogások, esetenként külön lemérve egy-egy testesebb kárászt, bodorkát, hiszen a legnagyobb egyedsúlyú halakért is díjazás járt.
Helyezéstől függetlenül minden gyerek ajándékokban részesült,
a legügyesebbek most is értékes, minőségi horgászfelszerelést vehettek át
Az izgalmon és várakozáson túl, a mérlegelés most is meghozta a maga tanulságait. Az ügyesség és a szerencse kellő találkozása persze mindig verhetetlen, de az miért van, hogy látszólag két egyforma szereléket, etetőanyagot és csalit használó, egymás mellett álló ügyes kis horgász közül az egyik lényegesen többet fog? Vagy, hogy a rakósbotot – amely ráadásul avatott gyerekhorgász kezében van – simán a középmezőnybe küldi az is, akinél nem megy igazán a hal, de vízköztre is sűrűn felváltó taktikával, snecivel és naphallal megmenti a menthetőt?
Ki tudja… Az egyéni teljesítmény, a horgászszerencse, még a látszólag egyforma körülmények között is mérvadó tud lenni. Az abszolút érthetetlen történésekről pedig alighanem a víz alatt itt-ott elterülő hínárfoltok titka, esetleg egy-egy mindvégig lesben álló csuka tudna igazán sokat mesélni…
Díjazottak:
1. Gombkötő Angelika / 1580 g
2. Karácsonyi Máté / 1120 g
3. Bai Dániel / 1030 g
4. Gombkötő Dániel / 800 g
5. Ancsin Gábor / 740 g
6. Kovács Dávid / 730 g
7. Lajos Máté / 640 g
8. Mézes Hajnalka / 630 g
9. Komlósi Hajnalka / 540 g
10. Szakmári Szilárd / 530 g
Legnagyobb hal
1. Lajos Máté / 330 g
2-3.Kovács Dávid / 260 g
2-3.Szabó Bálint / 260 g
Egyetlen, tilalmi idővel, méret- és darabszám korlátozással védett hal fogása
Ancsin Gábor / csuka / 160 g
Cikk: Tószögi Gy.
Fotó: Simon Ferenc, Tószögi Olivér
