- Fogás ideje: 2020.12.26. / 11 óra 36 perc
- Vízterület: Hármas-Körös
- Halfaj: Csuka
- Fogott hal adatai: 12,89 kg
Fogási körülmények: Életem legnagyobb, 12,89 kilogrammos csukáját karácsony másnapján, enyhe észak-nyugati szeles, napos időben, part menti törésen, akadó közelében sikerült megakasztanom. A hatalmas ragadozó rettentő kemény rávágással kapta el a nagyméretű gumihalat és azonnal érezni lehetett, hogy iszonyú nagy hallal van dolgom. Rendkívül kitartóan, csukakirályhoz méltóan védekezett és megijedtem, amikor a szákban megláttam, milyen óriási. Hosszát nem mértük, de a közel 13 kilogrammos súlyhoz nem is kell semmit hozzátenni. Alighanem ez életem hala.
Aznap egyébként fogtam még egy szűk 4 kilogrammos példányt – ami inkább süllőként védekezett –, illetve akasztottam egy szintén hasonlóan harcoló nagyobbat, ami valószínűleg 5 kiló fölött lehetett. Cimborámnak pedig a csaliját vitte el egy jókora predátor. Számunkra tehát ez mindenképpen egy csukás nap volt.
Egy november közepén fogott aranyszínű süllő visszaengedésekor azt kívántam, hogy még az idei évben dőljön meg a rekordom. Az aranysüllő kicsit eltévesztette a dolgot, vagy én nem egyeztettem vele pontosan… Süllőrekord helyett csukarekord lett belőle. Soha rosszabb karácsonyi pecát!