Állami halászati őri csoportot hoz létre az idén az agrártárcához tartozó Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – írja cikkében az agrarhirek.hu. Az állami őrök bárhol és bármikor ellenőrizhetnek majd, akár razziaszerűen is. A minisztérium szerint fontos, hogy mostantól a halgazdálkodó szervezetektől független, állami alkalmazású és országos illetékességű halőrzési csoport is működjön az országban.
Várhatóan 10 „főállású” őrrel kezdi meg működését az az állami halőrzési csoport, amely az idei első félévben a Nébih-en belül alakul meg – nyilatkozta az agrárszektor.hu-nak Udvari Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezetője. A főállású őrök mellett a megyei kormányhivatalok halgazdálkodási felügyelői, illetve a tárca horgászati és halgazdálkodási főosztályának munkatársai is megbízást kapnak a Nébih-től az állami halászati őri feladatok ellátására. A távlati célkitűzés pedig az, hogy körülbelül 50 fős országos állami szolgálat jöjjön létre.
Szükség van független őrökre
A főosztályvezető szerint a csoport létrehozását az indokolja, hogy szükség van olyan független – tehát nem a halgazdálkodók munkaszervezetébe tartozó – és országos illetékességű halászati őrökre, akik állami alkalmazásban állnak és bárhol, bármikor érdemi ellenőrzéseket végezhetnek. Így ellenőrizhetik a horgászokat, a hivatásos és rekreációs halászokat, a kereskedelmi halszállítmányokat, illetve a halgazdálkodókat és azok saját halászati őreit is. Esetenként összehangolhatják tevékenységüket a vízhasznosítók alkalmazásában álló, hivatásos halászati őrökkel, és razziaszerű ellenőrzéseket is szervezhetnek. Amikor viszont a vízhasznosítókat vagy azok saját halőreit ellenőrzik, értelemszerűen nem folytatnak majd előzetes egyeztetéseket – fogalmazott a főosztályvezető.
A tárca az új szolgálattól azt várja, hogy növeli a halőrzés általános és országos hatékonyságát és „fejleszti” a halgazdálkodók jogszerű működését. Az állami őrzési csoport éves költségvetését az FM és a Nébih mindenkori forrásai határozzák majd meg, de a megszervezés és az első évi működtetés költségeit a tárca finanszírozza az „állami halgazdálkodási feladatok támogatása” című előirányzatból.
Harcsa és címer lesz a jelvényen
Lényeges, hogy az állami halászati őri csoport szolgálati azonosító jelvénye eltér majd a vízhasznosítók alkalmazásában álló hivatásos halászati őrökétől. Utóbbiak jelvényén ugyanis ponty látható, míg az állami őröké sematikus harcsaábrázolást és magyar címert tartalmaz majd.
A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) egyetért az állami halőrzési csoport létrehozásával – közölte Fűrész György, a szövetség ügyvezető elnöke. A szolgálat felállításának voltak előzményei, mivel a Nébih egy-egy megyében a kormányhivatalok földművelésügyi igazgatóságainak közreműködésével és halászati őrök bevonásával eddig is tartott átfogó horgászati-halászati ellenőrzéseket. Ezek tapasztalatai alapján merült fel, hogy szükség lehet egy állandó állami halászati őri csoport kialakítására is.
Több legyen a gyakorlati szakember
Az utóbbi időszakban mind a horgászokra, mind a halászokra vonatkozó szabályok szigorodtak, és ezek betartásának ellenőrzéséhez szükség lehet az állami halőrök tevékenységére is – tette hozzá Fűrész György. Bár mostanra – a rendészeti vizsga előírásával – a vízhasznosítóknál foglalkoztatott hivatásos halőrök jogosítványai és kötelezettségei növekedtek, intézkedési jogkörük csak egy-egy adott vízterületre terjed ki, így a más vizeken szabálytalankodókkal szemben nem léphetnek fel. Az állami halőrök jogosítványai viszont valamennyi hazai vízterületre vonatkoznak majd, és elsősorban a nagyobb vizek felügyeletében és ellenőrzésében jelenthetnek komoly segítséget a hasznosítóknak. Az állami halőrzési csoportban ugyanakkor a Mohosz szerint inkább az eredményes munkát végző és nagy gyakorlati tapasztalatú, halászati őri-rendészeti feladatokat ellátó halőrök tevékenységére lenne nagyobb szükség az adminisztratív munkát ellátók bevonása mellett.
Cikk forrása: http://www.agrarhirek.hu/elelmiszer-biztonsag/16834.html