Új rendelet a halgazdálkodási és a halvédelmi bírságokról

A Magyar Közlöny 173. számában kihirdetésre került a 314/2014. (XII. 12.) Kormány rendelet a halgazdálkodási és a halvédelmi bírságról, melynek megalkotására a parlament által már korábban elfogadott, a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény hatalmazta fel a kormányt. Az új jogszabály kategóriákra lebontva tól-ig határok között határozza meg a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény hatálya alá tartozó bírságok kiszámításának módját és a bírságok mértékét. Mind a horgászoknak, mind a vízkezelőknek érdemes tehát áttanulmányozni a rendelet szövegét, melyet cikkünkben teljes terjedelemben leközölünk.

A Kormány 314/2014. (XII. 12.) Korm. rendelete a halgazdálkodási és a halvédelmi bírságról

A Kormány a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény 71. § 2. pontjában, a 15. § tekintetében a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az  Alaptörvény 15.  cikk (1)  bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a  következőket rendeli el:

1. A halvédelmi bírság mértéke

1. § (1) A  nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen jogosulatlanul horgászó személlyel szemben kiszabható halvédelmi bírság mértéke:

a) az állami horgászjegy vagy turista állami horgászjegy hiánya esetén: 10 000–30 000 forint,

b) a területi jegy hiánya esetén: 25 000–50 000 forint.

(2) A jogosulatlanul horgászó személlyel szemben kiszabható halvédelmi bírság mértéke:

a) nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen vagy

b) olyan nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen, amelyen a halgazdálkodási jogot az állam nem engedte át, az állami horgászjegy hiánya esetén 10 000–30 000 forint.

2. § A jogosulatlanul halászó személlyel szemben kiszabható halvédelmi bírság mértéke

a) a halászati engedély vagy az állami halászjegy hiánya esetén: 50 000–300 000 forint,

b) az állami halászjegy megléte, de a területi jegy hiánya esetén: 50 000–300 000 forint.

3. § A fogási naplónak a  halgazdálkodás és a  halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló rendelet szerinti vezetését elmulasztó személlyel szemben kiszabható halvédelmi bírság mértéke

a) horgászat esetén: 10 000–50 000 forint,

b) rekreációs célú halászat esetén: 10 000–50 000 forint,

c) kereskedelmi, továbbá ökológiai célú szelektív halászat esetén: 20 000–100 000 forint.

4. § A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény (a továbbiakban: Hhvtv.) által nem megengedett módon vagy eszközzel vagy tilalmi időben történő horgászat vagy halászat esetén a halvédelmi bírság mértéke:

a) elektromos eszköz engedély hiányában történő vagy attól eltérő a)használata esetén: 500 000 forint, mérgező vagy kábító hatású anyag alkalmazása esetén: 500 000 forint,

c) robbanóanyag alkalmazása esetén: 500 000 forint,

d) szúrószerszám alkalmazása esetén: 100 000–500 000 forint,

e) búvárszigony vagy más, halfogásra alkalmas búváreszköz használata esetén: 100 000–500 000 forint,

f) gereblyézés alkalmazása esetén: 100 000–500 000 forint,

g) hurokvető halászati módszer, sorhoroggal, csapóhoroggal történő halfogási módszer alkalmazása esetén: 100 000–500 000 forint,

h) nyakzó hálónak a  halgazdálkodás és a  halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló rendeletben meghatározott engedély nélküli alkalmazása esetén: 200 000–500 000 forint,

i) a Hhvtv. 47. § (1) bekezdésében meghatározott felmentés hiányában halgazdálkodási vízterületen az adott élőhelyen előforduló halfajok fajlagos tilalmi idejével egyező naptári időszakban olyan halászeszköz alkalmazása esetén, amelynél nem biztosítható a  fajlagos tilalommal érintett egyedek kíméletes visszaengedése: 50 000–200 000 forint,

j) a  Hhvtv. 47.  § (1)  bekezdésében meghatározott felmentés hiányában halgazdálkodási vízterületen olyan halfogó eszköz vagy készülék, továbbá olyan fogási mód alkalmazása esetén, amely az aktuális vízállás esetén a  vízfolyás, az  állóvíz, valamint ezek időszakos kapcsolódásaiban létrejövő halátjárók mederszelvényének felénél többet hossz- vagy keresztirányban elzár: 50 000–300 000 forint,

k) a megengedettnél több horog vagy több horgászkészség alkalmazása esetén, darabonként: 10 000–20 000 forint,

l) az  állami halászjegyhez kötött halászeszközzel történő halászat esetén, a  területi jegyen feltüntetett eszköztől, illetve eszközöktől az  eszközben, a  méretben vagy a  darabszámban történő eltérés esetén: 50 000–200 000 forint,

m) a halászati engedélyhez kötött halászeszközzel történő halászat esetén, a halászati engedélyben feltüntetett eszköztől, illetve eszközöktől az  eszközben, a  méretben vagy a  darabszámban történő eltérés esetén: 50 000–500 000 forint,

n) a horgászkészséggel a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületre vonatkozó halfogási tilalmi időben történő hal kifogása esetén: 20 000–100 000 forint,

o) az  állami halászjegyhez kötött halászeszközökkel történő halászat során, a  nyilvántartott halgazdálkodási vízterületre vonatkozó halfogási tilalmi időben történő hal kifogása esetén: 20 000–100 000 forint,

p) a  halászati engedélyhez kötött halászeszközökkel történő halászat során, a  nyilvántartott halgazdálkodási vízterületre vonatkozó halfogási tilalmi időben történő hal kifogása esetén: 50 000–200 000 forint,

q) a Hhvtv. 46. § (4) bekezdésében nem szereplő egyéb, a Hhvtv. 46. § (1) bekezdése szerint tiltott fogási eszköz vagy fogási mód alkalmazása esetén: 50 000–100 000 forint.

5. § A nem fogható őshonos hal kifogását megvalósító személlyel szemben kiszabható halvédelmi bírság mértéke megegyezik a  halgazdálkodás és a  halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló rendeletben megállapított, az  őshonos halfajok halgazdálkodási értékével, azzal, hogy ha a  halvédelmi bírság mértéke az egyedenként számított érték alapján nem éri el a 10 000 forintot, akkor a bírság mértékét 10 000 forintban kell megállapítani, továbbá a bírság nem haladhatja meg a Hhvtv. 67. § (3) bekezdése szerinti legmagasabb összeget.

6. § (1) Halgazdálkodási kíméleti területen a  tilalom feloldásáig a  hal szaporodását és fejlődését zavaró – a  halászattól vagy horgászattól eltérő – tevékenységet végző személlyel szemben kiszabható halvédelmi bírság mértéke: 10 000–100 000 forint.

(2) Halgazdálkodási kíméleti területen a  tilalom feloldásáig a  hal szaporodását és fejlődését zavaró halászati tevékenységet végző személlyel szemben kiszabható halvédelmi bírság mértéke: 100 000–500 000 forint.

(3) Halgazdálkodási kíméleti területen a  tilalom feloldásáig a  hal szaporodását és fejlődését zavaró horgászati tevékenységet végző személlyel szemben kiszabható halvédelmi bírság mértéke: 50 000–100 000 forint.

7. § A halfogásra jogosító okmányok nélkül halfogásra alkalmas állapotban lévő eszközzel halgazdálkodási vízterületen vagy annak partján tartózkodó és jogosultságának igazolását a halgazdálkodási hatóságnál az előírt határidőn belül nem pótló személlyel szemben horgászkészség esetén az 1. §-ban, halászeszköz esetén a 2. §-ban foglalt halvédelmi bírságtétel megállapításának van helye.

8. § A Hhvtv.-ben foglalt tilalmakat és korlátozásokat megszegve halfogásra alkalmas állapotban lévő eszközzel halgazdálkodási vízterületen vagy annak partján tartózkodó személlyel szemben a 4. §-ban foglalt – az alkalmazni kívánt eszköz fajtájára megállapított – halvédelmi bírság megállapításának van helye.

9. § Halászati engedély, állami horgászjegy, állami halászjegy igénylése során a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló rendeletben meghatározott nyilatkozatot valótlan tartalommal megtevő személlyel szemben kiszabható halvédelmi bírság mértéke:

a) a  halászattal, horgászattal, illetve hal fogásával (gyűjtésével) összefüggésben szabálysértési, illetve büntetőjogi felelősség tárgyában valótlan nyilatkozat tétele esetén: 100 000 forint,

b) az  érvényes állami horgászjeggyel (ideértve a  turista állami horgászjegyet is), állami halászjeggyel, illetve halászati engedéllyel való rendelkezésre vonatkozó valótlan nyilatkozat tétele esetén: 50 000 forint,

c) a fogási napló leadására vonatkozó valótlan nyilatkozat tétele esetén: 10 000 forint.

10. § A halgazdálkodás és a  halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet 8.  mellékletében meghatározott, igazolatlan eredetű hal vagy haltermék forgalmazása esetén kiszabható halvédelmi bírság mértéke az  igazolatlan eredetű hal fajától, mennyiségétől vagy a  haltermék mennyiségétől függően: 100 000–500 000 forint.

11. § A hal élőhelyén kialakult természeti egyensúly megbontására alkalmas szervezet, táplálékanyag, szennyezőanyag halgazdálkodási vízterületre való kijuttatása esetén kiszabható halvédelmi bírság mértéke: 20 000–500 000 forint.

12. § (1) Méret- vagy mennyiségi korlátozással vagy tilalmi idővel védett hal jogosulatlan kifogását megvalósító személyre kiszabható halvédelmi bírság mértéke a  halgazdálkodás és a  halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló rendeletben megállapított, az  őshonos halfajok halgazdálkodási értéke alapján számított összeg azzal, hogy ha a  halvédelmi bírság mértéke az  egyedenként számított érték alapján nem éri el a  10  000 forintot, akkor a bírság mértékét 10 000 forintban kell megállapítani, továbbá a bírság összege nem haladhatja meg  Hhvtv.67.§(3) bekezdése szerinti legmagasabb összeget.

(2) Méret- vagy mennyiségi korlátozással vagy tilalmi idővel védett más hasznos víziállat jogosulatlan kifogása esetén kiszabható halvédelmi bírság mértéke 10 000–100 000 forint.

13. § A vízilétesítmény üzemeltetőjére kiszabható halvédelmi bírság mértéke, ha a vízilétesítmény üzemeltetője a Hhvtv. 19.  § (1) vagy (3)  bekezdésében foglaltaknak ismétlődő jelleggel nem tesz eleget és emiatt jelentős halpusztulás következik be: 50 000–500 000 forint.

2. A halgazdálkodási bírság mértéke

14. § (1) A halgazdálkodásra jogosulttal szemben kiszabható halgazdálkodási bírság mértéke, ha a halgazdálkodásra jogosult

a) a  halgazdálkodási terv szerinti kötelezettségének a  halgazdálkodási hatóság figyelmeztetése ellenére nem tesz eleget: 250 000–5 000 000 forint,

b) a halgazdálkodási tervtől a halgazdálkodási hatóság engedélye nélkül eltér, a cselekmény súlyától függően: 50 000–2 500 000 forint,

c) a halgazdálkodási hatóság hozzájárulása nélkül olyan fajú vagy korosztályú halat telepít, amelyet jogszabály tilt, vagy a  halgazdálkodási terv nem tartalmaz, ha egyidejűleg a  Hhvtv. 52.  § (3)  bekezdésében foglalt valamely intézkedésre is sor került: 500 000–5 000 000 forint,

d) a nyilvántartási és az adatszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget: 50 000–500 000 forint,

e) állami horgászjeggyel, turista állami horgászjeggyel, állami halászjeggyel nem rendelkező személy számára területi jegyet ad ki, a kiadott területi jegyenként: 50 000 forint,

f) megszegi a halászati őrök alkalmazásával és bejelentésével kapcsolatos előírásokat: 50 000–500 000 forint,

g) a  Hhvtv. 8.  § (2)  bekezdését megszegve, a  veszélyeztetett őshonos halállományoknak a  halgazdálkodás és a  halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló rendeletben meghatározott mérlegelési szempontok szerinti indokolt mentését önhibájából elmulasztja, a mentéssel érintett becsült halállománynak  – a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló rendeletben megállapított – az őshonos halfajok halgazdálkodási értéke alapján számított összege, de legalább 50 000 forint,

h) határidőben nem kérelmezi a halgazdálkodási kíméleti terület kijelölését: 50 000–500 000 forint,

i) a Hhvtv. 10. § (1) vagy (3) bekezdésében foglalt kötelezés végrehajtását elmulasztja: 50 000–500 000 forint,

j) a  Hhvtv. 11.  § (1)  bekezdés b)  pontja alapján, a  halgazdálkodás és a  halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló rendelet szerinti tömeges hal- vagy más hasznos víziállat pusztulás esetére vonatkozó kötelezettségét megszegi: 100 000–2 500 000 forint,

k) a Hhvtv. 13. § (1) bekezdésében foglaltakat megszegi, a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló rendeletben megállapított, az  őshonos halfajok halgazdálkodási értéke alapján számított összeg, de legalább 50  000 forint,

l) a Hhvtv. 13. § (2) bekezdésében foglaltakat megszegi: 100 000–1 000 000 forint,

m) a Hhvtv. 14. § (1) bekezdésében foglaltakat megszegi: 500 000–5 000 000 forint,

n) a Hhvtv. 14. § (4) bekezdésében foglaltakat megsértve, engedély nélkül vagy az engedélytől eltérő telepítési tevékenységet végez: 500 000–5 000 000 forint,

o) a Hhvtv. 14. § (5) bekezdésében foglalt igazolásokkal nem rendelkező vagy az igazolásnak meg nem felelő halat vagy más hasznos víziállatot halgazdálkodási vízterületre telepít: 250 000–5 000 000 forint,

p) a Hhvtv. 16. § (4) bekezdésében előírt jelentéstételi kötelezettségnek nem tesz eleget: 50 000–100 000 forint,

q) a Hhvtv. 18. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségét elmulasztja: 100 000–500 000 forint.

(2) A  halgazdálkodási hatóság által a  halgazdálkodási vízterülettel érintett ingatlan tulajdonosára, használójára kiszabható halgazdálkodási bírság mértéke, ha az ingatlan tulajdonosa, használója a halgazdálkodási szolgalmi jog gyakorlását jelentős mértékben akadályozza: 50 000–500 000 forint.

3. A környezetvédelmi, természetvédelmi, vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 481/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet módosítása

15. § A környezetvédelmi, természetvédelmi, vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 481/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet a következő 36/B. §-sal egészül ki:

„36/B. § A Kormány a hulladékégetés műszaki követelményeiről, működési feltételeiről és a hulladékégetés technológiai kibocsátási határértékeiről szóló rendelet alapján indított elsőfokú eljárásban a hulladékégető vagy hulladék-együttégető műre vonatkozó engedély szennyvíz-kibocsátási követelményeinek megállapítására a létesítmény helye szerint illetékes

területi vízügyi hatóságot, a másodfokú eljárásban az országos vízügyi hatóságot szakhatóságként

jelöli ki.”

4. Záró rendelkezés

16. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

(2) Az 1–14. § a kihirdetését követő 31. napon lép hatályba.

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

Cikk forrása: KHESZ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük