- Fogás ideje: 2019.12.27. / 9 óra 30 perc
- Vízterület: Kákafoki-holtág
- Halfaj: Tőponty
- Fogott hal adatai: 8 kg
Fogási körülmények: A karácsonyi pihenés után nagyon vágytam még egy kis horgászatra ezért 27-én reggel ki is mentem, hogy az évben utoljára hódolhassak szenvedélyemnek a pontyhorgászatnak. Erős húzós kapásra lettem figyelmes, majd a ráemelés után nagyon vehemensen védekezett, de végül sikerült megmerítenem. Csali mi sem lehetett volna más mint egy hidegvizí bojli a Nikl palettájáról. Ezt követően röviddel sikerült még egy kisebb pontyot fognom. Gondoltam beküldöm a szerkesztőségnek, ha már az én pontyom volt az első a beküldöttek közül, legyen akkor az utolsó is az enyém.