A MOHOSZ Országos Horgászrendje, Állami horgászjegyek

Tájékoztatjuk a horgásztársakat, hogy a Magyar Országos Horgász Szövetség Elnöksége átdolgozta a MOHOSZ Országos Horgászrendjét. Az új, aktualizált horgászrend - a MOHOSZ Országos Horgászrendje néven - 2010. január 1-el lép hatályba. A horgászathoz szükséges okmányok megújításakor, illetve kiváltásakor Tagegyesületeink a horgászigazolványokban a régebbi horgászrendről szóló füzeteket automatikusan kicserélik.

Link: http://www.mohosz.hu/horgaszrend2.html

Tagegyesületeinknél a 2010. előtti bélyeggel érvényesített állami horgászjegyek a halászatról és horgászatról szóló törvény változásai miatt szintén kicserélésre kerülnek. A 2010-ben kiadott állami jegyek szövegezése tartalmazza az új fajlagos tilalmakat, méretkorlátozásokat és a - bővített - védett fajok listáját is

Halőrök újabb fogása

Szövetségünk halőri csapata egy héten belül kétszer ugyanazon a helyen, február első hetében a Hármas-Körös Szarvas-Békésszentandrási szakaszán a vasúti hídnál ismét gereblyéseket ért tetten. A rapsicok által jól ismert vermelő helyen első alkalommal három, a második alkalommal két haltolvaj cselekménye egyértelműen bizonyítható volt. Mivel elsőre nem jártak sikerrel, a feljelentéstől vissza nem riadva másodszori próbálkozásra az elkövetőket 9 darab, különböző korosztályú, összesen 27 kg súlyú harcsával és 1 darab 0,9 kg-os süllővel érték tetten a hivatásos halőrök. A tiltott módszer használatáért az első alkalommal szabálysértés miatt több százezres bírságra és eltiltásra számíthatnak, a másodszori tiltott halfogás miatt bűncselekmény elkövetése és állatkínzás vádjával indul rendőrségi eljárás. Az esemény kivizsgálására szakértő került felkérésre, az okozott kár ötvenezer forint.

Az eseményekről készült képgalériához kattintson ide!

A KHESZ 2011. évi versenyprogramja:

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége 2011. évi versenyprogramja
Kiegészítés a 2011. évi versenykiíráshoz:
A 2011. május 14-15-én meghirdetett Megyei Egyéni Bajnokság a nemzetközi és MOHOSZ újonnan bevezetett versenyszabályzatától eltérően az alábbi kiegészítésekkel kerül megrendezésre:

  • a verseny meghirdetett fordulói 3 x 60 percben kerülnek lebonyolítása,
  • a fordulónként használható etetőanyag mennyisége fél liter, a fordulónként használható tűzőszúnyog mennyisége egy nyolcad liter.

1. Felnőtt egyéni bajnokság – 2011. május 14-15. szombat-vasárnap, Békésszentandrás, Kákafoki holtág két híd közötti szakasza illetve a holtág kereszt szakasza
2. Megyei válogató verseny – 2011. június 4. szombat, Kákafoki holtág két híd közötti szakasza
3. U16, U22, Női egyéni bajnokság – 2011. július 17. vasárnap, Vésztő, Kecskés-zugi holtág.
4. Megyei csapatbajnokság – 2011. augusztus 28. vasárnap, Vésztő, Kecskés-zugi holtág.
 
További megyei rendezésű versenyek:
 
1. Barátság kupa – Cupa Prieteniei
(- 1. forduló - 2011. május 29 – Románia)
- 2. forduló - 2011. szeptember 4. vasárnap, Csökmői Horgásztó
 
Egyéb versenyek:
 
1. Fás tavi harcsafogó verseny –
I. 2011. április 30. 12 órától-május 1. 12 óráig,
II. 2011. augusztus 6. 12 órától –augusztus 7. 12 óráig.
2. Pünkösdi Félhalmi nagyhalfogó verseny – 2011. június 10. péntek 12 órától június 12. vasárnap 10 óráig a Félhalmi holtág „ötösön” (a horgásztanyák felől)
3. Gold Penn kupa Országos Amatőr Horgászbajnokság a Fás tavon
Fordulók – selejtezők (Fás tó): 1. április 17, 2. május 8, 3. május 29, 4. június 19, 5. július 10, 6. július 31, 7. augusztus 21.
 
Ifi Horgászklub versenyei:
1. 2011. május 1. Horgászverseny az Élővíz csatornán
2. 2011. május 28. Gyereknapi horgászverseny az Élővíz csatornán
3. 2011. szeptember 18. Horgászverseny az Élővíz csatornán
A részletes versenykiíráshoz kattintson a bővebben gombra.
 
Őszi haltelepítés

Tájékoztatjuk a Horgásztársakat, hogy a Szövetség kezelésében lévő Csökmői Halgazdaság 2. tavának valamint az Ecsegfalvi Halgazdaság 4. tavának halágykotrása és rehabilitációja okán az őszi haltelepítéskor alacsonyabb mennyiségben rendelkezésre álló visszafogható méretű ponty készlet miatt a Fás tóra, Békésszentandrási Sirató holtágra, Orosházi Béke Homokbánya Horgásztóra és Gyopáros Déli tóra telepítendő összesen 3500 kg elmaradt ponty állományt vásárolt forrásból az október 19-i héten pótoljuk!

Őszi haltelepítés

Ecsegfalvi Halgazdaság - 5. tó - lehalászás Tájékoztatjuk a Horgásztársakat, hogy a Szövetség kezelésében lévő Csökmői Halgazdaság 2. tavának valamint az Ecsegfalvi Halgazdaság 4. tavának halágykotrása és rehabilitációja okán az őszi haltelepítéskor alacsonyabb mennyiségben rendelkezésre álló visszafogható méretű ponty készlet miatt a Fás tóra, Békésszentandrási Sirató holtágra, Orosházi Béke Homokbánya Horgásztóra és Gyopáros Déli tóra telepítendő összesen 3500 kg elmaradt ponty állományt vásárolt forrásból az október 19-i héten pótoljuk!

Őszi haltelepítés

Tájékoztatjuk a Horgásztársakat, hogy a Szövetség kezelésében lévő Csökmői Halgazdaság 2. tavának valamint az Ecsegfalvi Halgazdaság 4. tavának halágykotrása és rehabilitációja okán az őszi haltelepítéskor alacsonyabb mennyiségben rendelkezésre álló visszafogható méretű ponty készlet miatt a Fás tóra, Békésszentandrási Sirató holtágra, Orosházi Béke Homokbánya Horgásztóra és Gyopáros Déli tóra telepítendő összesen 3500 kg elmaradt ponty állományt vásárolt forrásból az október 19-i héten pótoljuk!

Hétvégi horgászversenyek

A Gyulai Dolgozók Horgász Egyesület október 24-én 7-12 óráig a Fekete-Körös gyulai oldalán a közúti hídtól a határ felé eső szakaszon horgászversenyt rendez. Nevezés 6 órától az egyesület horgásztanyáján.

Oldalak

Subscribe to Khesz.hu RSS