300 kilogramm összfogással nyerték a KHESZ Pontyfogó Horgász Bajnokságot

A Csaba-tavon kerül megrendezésre 2023. július 20-23-án csütörtöktől-vasárnapig a 66 óra időtartamú KHESZ Pontyfogó Horgász Bajnokság, 3 szektorban, 15 csapat részvételével. A versenyt kiugró eredménnyel, 31 darab hallal, 300.700 gramm fogott összsúllyal (9.700 gramm átlag) a Farkas Sándor, Horváth Sándor alkotta By Csikánó Carp Team nyerte. A duó előbbi tagja így számolt be az élményeikről:

„Csapattársam még nem, én pedig egy alaklommal horgásztam a versenyt megelőzően a Csaba-tavon. A húzott helyünknek nagyon örültünk, hiszen a helyiek azt mondták, kifejezeten bojlisok által preferált állás, ami közvetlenük a tó hátsó részén lévő kíméleti terület előtt található. Az etetésünket a parttól 100 méterre alakítottuk ki, ez 15 kilogramm tigrismogyoró és 15 kilogramm főzött 20-24 mm-es fűszeres bojliból állt. Ennek a mennyiségnek a felét alapetetésnek betettük, a többit folyamatosan ráetetve. Az első etetés után 12 óra múlva jelentkeztek a halak, rögtön az első, egy 17.470 grammos ponty, ami a legnagyobb versenyhalunk is volt egyben. 8 db 15 kilogramm feletti halat fogtunk, érdekesség, hogy volt közte olyan, amelyet 24 óra elteltével újból megfogtunk. Az összes halunkat egyébként PVA bag-es módszerrel, oldódó bojlival fogtuk. A verseny szervezése, lebonyolítása nagyszerű volt, ráadásként a mindennapi finom ebéddel. Az elejétől végig vezettük a listát, de ha a verseny korai szakaszában egy zivatarlánc nem nyomja le a vízközt tartózkodó halakat a mederfenékre, talán másként alakul az eredmény.”

A versenyt Kolozsi Tamás, a KHESZ verseny bizottságának az elnöke, nagyhalas részről határozottan teljesültnek értékelte, de hozzátette, a felkészültségen és gyakorlaton kívül ezúttal a szerencse némileg többet nyomott a latba a jó eredmény elérése tekintetében:

„Igazi nagypontyos verseny volt, amit számos 15 pluszos, illetve legnagyobbként egy 19.500 grammos fogás fémjelez. A termetesebb halak zöme inkább a tó hátsó részéről került horogra, a szerencse az ide sorsolt csapatoknak kedvezett. A tó eleje inkább a kisebb pontyokat adta, némely gárdának csak minden harmadik megfogott hala érte el a 3 kilogrammos súlylimitet. Meg kell jegyezni, hogy a pontyok mellett sok amur is horogra került. A mezőny általában kétféle módszerrel horgászott: vagy mederfenéken, bojlival, vagy úgynevezett Zig Rig módszerrel, azaz mederfenékről vízközt lebegtetett csalival. Utóbbit a nagy meleg miatt a 6-10 méteres vízoszlop különböző rétegeiben lévő halállomány eloszlása indokolta. Azok a horgászok, akik ismerték a Csaba-tó, illetve általában a bányatavi horgászat sajátosságait, könnyebben tudtak alkalmazkodni az adott viszonyokhoz. A 15 csapatból két Team nem tudott limit szerinti fogást jegyeztetni. Az első csapat eredménye a kedvező helysorsolás mellett is kiemelkedő teljesítmény.”

Fotók: By Csikánó Carp Team, végeredmény a képek között