Erősödő utánpótlás- és női mezőny – megyei bajnokság összefoglaló

Minimum résztvevő hiányában több évig nem rendezhetett Békés megye utánpótlás korú és női megyei versenyeket. A 2017-es esztendő volt az, amikor is megtört a jég és ugyan összevont korcsoportban, de végre 11 fővel utánpótlás bajnokságot bonyolíthatott a KHESZ. Idén újabb kedvező fordulat következett be: a hölgyek mezőnye is összeállt.

U15-ben, U20-ban 9-9 fővel és külön öröm, hogy a női kategóriában 6 indulóval rendezhetett a KHESZ Verseny Szakbizottsága Megyei Utánpótlás- és Női Bajnokságot a hétvége vasárnapján Mezőberényben a Hosszú-tavon.

A gyermekversenyzők tavalyi évhez képest növekvő létszáma kétségkívül jelzi, hogy kezd beérni az a fajta utánpótlás-nevelő munka, amelyet a KHESZ különböző gyermekprogramokon keresztül – kiemelten Körösvidéki Sulikupa –, már évek óta végez a horgászat népszerűsítése érdekében. A Békés megyei versenyhorgászat növekvő színvonalát pedig mi sem tükrözi jobban, mint hogy a hölgyek között is végre kialakulóban van egy olyan közösség, amely a jövőben alapja lehet egy stabil megyei női versenyhorgász mezőnynek.

A kedvező tendenciákra minden bizonnyal hatással van az a tény is, hogy Békés megye világversenyeken dicsőséget szerző versenyhorgászokkal büszkélkedhet egyrészt Deli Ibolya által – aki most a megyei bajnokságon bot mögé is ült –, illetve Szilvási Szilárdnak köszönhetően, aki a versenynap színvonalát rakósbotos horgászbemutatóval és a gyermekek istápolásával is gazdagította.


A magyar bajnok és vb csapatbronzos Deli Ibolya is bot mögé ült


Szilvási Szilárd „világbajnoki” tanácsokkal segítette az ifjakat

A startot jelző dudaszó után hamar kiderült, hogy zömében kárászos a pálya, amit legfeljebb egy-egy 50-60 dekás ponty fogása színesíthet időnként. Ezek a viszonyok alapvetően kiegyenlítettebb fogási esélyeket teremtettek a versenyzők számára, amelyben a technikai tudás jelenthetett igazi fölényt.

Az első forduló eredményei (U15-ben végeredmény is) ezt jól példázták: Deli Ibolya magyar bajnok és vb csapatbronzos horgászunk magabiztosan, 6.130 grammal húzta be a délelőtti etapot, U20-ban Lázár Krisztián 5.330 grammos összefogással (de csupán 30 grammos előnnyel) fordult első helyen, U15-nél pedig Gyurik Krisztofer 2.960 grammos összfogása már a bajnoki címet jelentette egyben.


U20-ban Lázár Krisztián szoros küzdelemben húzta be a délelőtti fordulót


Az U15 mezőnye együtt Békés megye világbajnok horgászával

U20-ban és a nőknél a délutáni forduló döntött a végeredményről. Bár Deli Ibolyát remek horgászattal Koczka Krisztina (5.400 g) és Kovács Jánosné (4.040 g) igyekezett megszorítani, a megyei horgász „first lady” 6.610 grammal azért biztosan hozta a második félidőt is.

U20-ban azonban változás állt be az elsőségben: Lázár Krisztián közepes teljesítménnyel visszacsúszott, míg az „éppen csak” másodikként forduló Takács Martin ráerősített és gyönyörű, 7.330 grammos teljesítménnyel mindenkit maga mögé utasított nem csak a második fordulóban, hanem összesített eredményben is.


Deli Ibolya meggyőző fölénnyel nyerte mindkét fordulót


Takács Martin U20-as bajnok, a versenynap legszebb terítékével


A női és az U20-as mezőny dobogósai

A minden tekintetben sikeres versenynap után remélhető, hogy a mind versenyzői létszámban, mind pedig színvonalában előremutató utánpótlás és női versenyek a jövőben még rangosabb mezőnnyel, még nagyobb csatákkal fémjelezhetik majd Békés megye versenyhorgász-életét.

Cikk: Tószögi György
Fotó: Székely Tibor, Kolozsi Tamás

U15
Helyezés Versenyző Összfogás (gramm)
1. Gyurik Krisztofer  2.960
2. Keller-Pintér Barnabás 2.560
3. Keller-Pintér János 1.420
4. Karácsonyi Dávid 1.230
5. Kollár Patrik 970
6. Szász Péter 600
7. Csicsely Nándor  230
8. Beinschrodt Ervin 100
9. Beinschrodt Blanka -

 

U20
Helyezés Versenyző Összfogás (gramm)
1. Takács Martin 5.300 (2)
7.330 (1)
2. Weigert Zsolt 2.880 (4)
6.200 (2)
3. Lázár Krisztián 5.330 (1)
3.130 (6)
4. Csorba Dávid 3.620 (3)
3.280 (5)
5. Pataki Sándor 1.840 (6)
4.270 (3)
6. Kiss Martin 1.460 (7)
3.430 (4)
7. Karácsonyi Máté 2.230 (5)
2.280 (8)
8. Istenes István 1.190 (8)
2.360 (7)
9. Nagy Zsigmond 830 (9)
1.680 (9)

 

Női
Helyezés Versenyző Összfogás (gramm)
1. Deli Ibolya 6.130 (1)
6.610 (1)
2. Koczka Krisztina 2.760 (3)
5.400 (2)
3. Kovács Jánosné 2.840 (2)
4.040 (3)
4. Zolnai Krisztina 1.890 (4)
3.410 (4)
5. Barna Hajnalka 870 (6)
2.190 (5)
6. Kisné Péter Nóra 1.220 (5)
1.210 (6)