Pro Natura díjak körös-vidéki „halas” vonatkozással

A Körös-vidéki vizeket és halait érintő vonatkozásai is vannak az idei Pro Natura díjaknak, amelyeket természetvédő szakemberek életműveikért kaptak a legrangosabb hazai természetvédelmi elismerésként. A Pro Natura díjak mellett Pro Natura emlékplaketteket, miniszteri elismerő okleveleket, és a Herman Ottó Szellemisége Díjakat is átadtak a Föld napja kapcsán.

A Földművelésügyi Minisztérium Föld napi rendezvényét a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a NAIK közösen szervezte meg, ahol ma 19 kiállító – köztük az Országos Meteorológiai Szolgálat, a Magyar Nemzeti Parkok, a Magyar Természettudományi Múzeum – természetvédelmi foglalkoztatókkal, környezetvédelmi játékokkal várta az érdeklődőket. A Föld napja központi rendezvényén adták át a Pro Natura díjakat, valamint a Herman Ottó Szellemisége Díjat is.

1970 óta ünnepli a világ a Föld napját minden évben április 22-én; immár 175 országban, köztük 28 éve Magyarországon is- fogalmazott dr. Rácz András a Föld Napja idei budapesti rendezvényén. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért felelős helyettes államtitkára hozzátette: „Cselekvő ünnep ez, melyen földünk védelméért tehetünk”. A magyar nyelv nagyon kifejező, hiszen a föld egyszerre jelenti a bolygót, ahol élünk, a megélhetés forrásául szolgáló termőföldet, valamint szülőhazánkat. A mai ünnepségnek otthont adó Herman Ottó intézet névadójának sokat emlegetett gondolata: "Értelemből fakadó szeretettel kell közeledned mindnyájunk szülő anyjához, a természethez.

A kitüntetettek között ott volt „halas” témákban állandó szakértőnk és segítőnk Sallai Zoltán halkutató a Magyar Haltani Társaság elnökségi tagja, aki a halfaunák föltárása, az őshonos populációk megóvása, a halainkkal kapcsolatos ismeretterjesztés, valamint a fiatalok halbaráttá nevelése terén kifejtett kiemelkedő munkájáért kapott elismerést.

Szövetségünk ezúton fejezi ki gratulációját a rangos díj elnyeréséhez! (Teljes cikk és az összes kitüntetett bemutatása: greenfo.hu)


Sallai Zoltán halkutató a Horgászvizeink Békésben c. ismeretterjesztő film forgatásán


...és munka közben a Sebes-Körösön a Biharugrai fenékgátnál