A halastavakról is kitiltanák a renitens horgászokat

A halastavakról is kitiltanák azokat a horgászokat, akiknek állami horgászjegyét időlegesen visszavonták jogszabálysértés miatt. A kormány ennek érdekében módosítaná a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvényt.

„Haltermelési létesítményen a hal fogása és a halfogásra irányuló tevékenység horgászat esetén állami horgászjeggyel vagy turista állami horgászjeggyel e törvény rendelkezéseinek betartásával folytatható” - tartalmazza a parlament előtt lévő törvénymódosítási javaslat. A változtatást a kormány a halgazdálkodási törvényben hajtaná végre, és a módosítást egy „salátatörvény” részeként terjesztette az Országgyűlés elé.

Az indoklás szerint a korrekció célja, hogy egységes szabályozást alakítsanak ki a horgászathoz szükséges okmányoknál. A módosítás után halastavakon sem horgászhat az, akinek állami horgászjegyét időlegesen bevonták, mert úgynevezett nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen – tehát valamely horgászvízen - halvédelmi bírság kiszabásával járó jogszabály-sértést követett el.

Az állami horgászjegyet szankcióként általában akkor vonják be, ha valaki tiltott módon horgászik, így például a megengedettnél több horgászbotot használ, vagy nem kifogható méretű és darabszámú halakat tart meg. A horgászjegy bevonása azt jelenti, hogy az intézkedés időtartama alatt nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken nem lehet horgászni.

A törvénymódosítással a kormány most azt a kiskaput zárná be, hogy az eltiltott horgászok a büntetés ideje alatt olyan halastavakra vonuljanak át, ahol a tulajdonosok-hasznosítók a horgászatot is engedélyezik. A szigorítás érdekében lehetővé tennék, hogy a horgászathoz szükséges okmányokat haltermelési létesítményekben is ellenőrizni lehessen, illetve szankciókat is előírnának, ha valaki a halastavakon előírt dokumentumok nélkül horgászna.

Forrás: www.agrarszektor.hu